Címke: KissZ

Nagybajom:
2009-01-28.  A bejegyzés időpontja  

MDF taggyűlés Nagybajom, 1990.
Elhangzott valamikor az országos és a helyhatósági választások között. (A pontos időpont nem ismert)Jelen vannak a nagybajomi MDF tagjai, valamint meghívottakként a még hatalmon lévő tanácstagok, valamint a község gazdasági egységeinek vezetői.
A beszédet elmondta Kiss Zoltán a helyi MDF vezetőségi tagja.

Tisztelt meghívottak, tagtársak!
Szeretettel köszöntöm Önöket, e rendhagyó taggyűlésünkön.

Két héttel ezelőtt, amikor taggyűlésünket bezártuk, szó sem volt arról, hogy erre meghívjuk a tanácstagokat, községünk gazdasági egységeinek vezetőit.
A vezetőségi megbeszélésünkön jutottunk erre az elhatározásra. Bizonyos információk jutottak el hozzánk, amelyek lényege az volt, hogy az MDF helyi csoportja, – már mint mi – olyan listát állított össze, ahol felsorolja, hogy kik azok a vezetők, akiket el kíván távolítani a vezetésből. Meg kívánom nyugtatni Önöket, hogy nincs ilyen lista. 

Amikor közülünk tizennégyen a két választás között megalakítottuk az MDF helyi csoportját, az az elv vezérelt, hogy a demokráciát nem felülről, hanem helyben kell megvalósítani.

Azt tapasztaltuk, hogy főleg a választásokat megelőző időszakban falunkban eluralkodott az a nézet, hogy ne politizáljunk. Ez addig fajult, hogy akkor is ferde szemmel néztek az emberre, amikor teljesen pártatlanul szerette volna tájékoztatni az ember a választópolgárokat az egyes jelöltek programjáról a teljes esélyegyenlőség jegyében.
Meggyőződésem, hogy ez is politika, amely azt sugallja, hogy felesleges politizálni, hiszen nélkülünk, a mi beleegyezésünk nélkül fognak ezután is dönteni.Tudjuk, hogy országos jelentőségű dolgokban nem a mi állásfoglalásunkat várják, de véleményünk, ha ez a többi alapszervezet véleményével megegyezik, befolyásolja még ezeket a döntéseket is.
És az, hogy hogyan alakul községünk sorsa, az elsősorban rajtunk múlik.

Ehhez szeretnénk megnyerni mindazokat, akiket érdekel a község sorsa, akik hajlandók elmondani véleményüket, meghallgatni másokét, és ezek figyelembevételével felelősségteljesen dönteni azokban a kérdésekben, amelyek a község sorsát befolyásolják.
Persze a döntés nem fej, vagy írás kérdése. A döntést elő kell készíteni. Vannak szakemberek, akik fel kell, hogy tárják a döntések irányait, elemezzék ezek hatásait. Ezek ismeretében kell dönteni. 

Nem készült el még a választási törvény, de biztosak vagyunk abban, hogy a képviselőtestület hatásköre, döntési és ellenőrzési joga nőni fog. Abban is, hogy a község önállósága nagyobb lesz. Különböző társulások alakulnak, a községnek gazdálkodnia kell, ha azt akarja, hogy fejlődjön, vagy egyáltalán megálljon a saját lábán.
Ehhez meg kell találni a megfelelő embereket.
Biztos, hogy Önök között is vannak ilyenek.
Az MDF helyi szervezete szeretne felkészülni erre, ezért valóban számba veszi mindazokat az embereket, akikre számíthat. Számba veszi, listát készít és majd felkeresi. Felkéri, hogy vállaljanak részt a község irányításából.
Az MDF azonban nem MSZMP. Nem garantálja, hogy akit ajánl, az be is kerül a vezetésbe, mert azt nem egy pártnak kell eldöntenie, hanem például a képviselőtestület esetén a választópolgároknak.
Biztos vagyok benne, hogy a többi párt is állít jelölteket.
Azzal, hogyha valakit felkérünk a tisztségvállalásra, úgy érzem megtiszteljük. Megtiszteltetésnek vesszük, ha a megbízatást vállalja.
Az viszont, hogy ki kerül erre a listára, az kimondottan az MDF belső ügye.
Ez a lista valóban készül. Engedtessék meg, ahhoz, hogy valaki felkerüljön erre a listára, őszintén elmondjunk róla mindent, ami a tisztségvállalással összefügg. 

Nem elég azonban a tisztségviselők kiválasztása. El kell készíteni az MDF helyi programját, amit az alapszervezet megvitat, elfogad, és megvalósításra javasol.
A program összeállításához három bizottságot alakítottunk.
Gazdasági, gazdálkodási ügyekkel foglalkozó bizottság. (Vezetője: Balogh József)
Művelődési ügyekkel foglalkozó bizottság. (Vezetője: Gelse Imréné)
Szociális és egészségügyi bizottság. (Vezetője: Nemesné Leiti Magdolna)
A bizottságok munkájába az MDF-felszimpatizáló szakembereket szeretnénk bevonni. 

Nem véletlen, hogy 1945 előtt voltak a községi képviselőtestületben un. virilis képviselőtestületi tagok, akik vagyonuk alapján kerültek e testületbe. Egy falu életében meghatározó erő a gazdasági hatalom. Ez így lesz a jövőben is, ezért fontosnak tartjuk az együttműködést a gazdasági egységekkel. Addig amíg a tulajdonviszonyok nem rendeződnek, a TSZ tulajdonát egyértelműen a közösség tulajdonának tekintjük. Más tulajdonformákon belül is köztulajdon, közösségi tulajdon …
Itt a kézirat megszakad. Az egész bekezdés betoldás, melynek utolsó mondatai fecnire kerültek, ami elkallódott.Az utolsó bekezdés megmaradt, amely így szól:

Amikor Önöket összehívtuk, azt a képviselőtestületet hívtuk meg, akiket a nép megválasztott (most idézőjelbe tenném). Tudjuk, hogy ebben a testületben nagyon sok olyan ember van, akiknél jobbakat e tisztségre mi sem tudnánk javasolni. Tisztában vagyunk azzal, hogy azoknak, akik a faluért tenni akarnak egy része Önök közöt van.
Kérjük, hogy az új választásokig teljes felelőséggel vállalják választóik érdekeinek képviseletét!Kérjük, véleményüket, akár tanácsülésen, akár a VB-n bátran mondják el, és a szakemberek véleményét meghallgatva felelősséggel döntsenek!  

Nagybajom:
2009-03-07. (rögzítve) 

Elhangzott 1989. március 15-én Nagybajomban az I. világháborús szobor előtt.
Valamikor az év februárjában felkértek arra, hogy mint a Hazafias Népfont helyi elnökhelyettese mondjam el az ünnepi beszédet. Hogy mért éppen rám esett a választás csak azzal tudom magyarázni, hogy a vezetők közül mindenki tehernek tekintette az ünnepi beszéd elmondását. Jellemző a „hivatalos érdeklődésre”, hogy az ünnepségen nem vett részt a nagyközségi MSZMP pártbizottságának titkára sem. A beszéd szövegét nem kellett senkivel egyeztetnem. Sokan megkérdezték, hogy nem féltem-e a beszéd következményeitől. Akkor azt mondtam, hogy nem. Igazán azonban Nagy Imre újratemetése után nyugodtam meg.
A beszédet a munkaügyi döntőbizottsági elnökök számára szervezett továbbképzésen írtam az előadások inspiráló csöndjében. A beszéd tervezete – figyelembe véve az akkori állapotokat – még szerintem is keményre sikerült. Feleségem véleményét meghallgatva finomítottam rajta. A beszéd elhangzása után sokan gratuláltak. Csak egy kollegám vélekedett úgy, hogy március 15-e nem a politikai megnyilvánulások ünnepe.
Ez a beszéd vezetett a későbbiek során rövid politikai pályafutásomhoz.
Kiss Zoltán (pZ)

Adalék

Tisztelt ünneplő közönség!

Majdnem négy emberöltő távolságából végre méltóan és felszabadultan emlékezhetünk március idusára. Történelmünkben (1945 után – utólagos javítás-) először lett hivatalosan is piros betűs nemzeti ünnep.
Mit is mond nekünk 1848? Milyen tanulságokat vonhatunk le 48-ból és azt követő időszak eseményeiből? 

1848 egy folyamat eredménye. Megelőzte a török, majd a Habsburgok elleni függetlenségi háború, a Bocskai, Tököly, Rákócziféle szabadságharc. Követte a kiegyezés, majd 1918. Magyarországon, 1848-49-ben a függetlenségi háború összekapcsolódott a polgári demokratikus forradalommal. 

A magyarság legjobbjai már 1825-től úgy érezték, hogy megfojtja az országot az Ausztriától való függőség. Mutatják ezt a reformországgyűlések, Széchenyi, Kossuth és társaik a magyar ipart, kereskedelmet, közlekedést, kulturális-, tudományos életet, és a társadalom demokratizálását célzó tevékenységei. Tehát, már a 48-at megelőző időszakra jellemző volt a szellemi, politikai pezsgés, melyre a koronát március 15-e tette fel.
Megvoltak azok az ismert személyiségek is, akik véleménye meghatározta a változások irányát. A végrehajtó azonban az ifjúság volt Vasvári, Petőfi, Jókai vezetésével, akiknek a politikai életben eddig nem sok szerep jutott. Ők, az egyetemi ifjúság, a hozzájuk csatlakozó iparos ifjakkal fogalmazzák meg a követeléseiket, melyek a reformkori elképzeléseken jelentősen túlmutattak. 

Március 15-ének megvolt a maga külpolitikai előzménye is. A párizsi, olaszországi, bécsi megmozdulások nélkül 15-e eredménye nem lett volna olyan, amilyen lett. Elszigetelt eseményként már csírájában vérbe fojtják. A forradalmi fellendülés visszaszorulásával sorsa így is megpecsételődött. 

Már akkor is tudomásul kellett venni azt, hogy egy kis nemzet az őt körülvevő reakcióval nem tud megbirkózni. Nagyobb eredményt tudott volna elérni, ha sikerül a Duna menti népek támogatását megszerezni.

Sajnos a magyar népet legtöbbször sikerült szembeállítani a nemzetiségekkel, a környező államokkal. Róbert Károly királyunk óta szinte folyamatosan érvényesült az oszd meg uralkodj elve az ország vezetése részéről. 

Európa közepén tudomásul kell vennünk, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a térség politikai és gazdasági erőviszonyait.
A remények mindig remények maradnak és minden erőfeszítés ellenére sem válnak valósággá, míg a megfelelő feltételek nem teljesülnek. 

1848 sorsforduló volt a magyarság életében, bukása ellenére meghatározója lett az ország történelmének. Tanulságai messze túlmutatnak korán. Egyik tanulsága volt, hogy figyelembe kell vennünk a térség nagyhatalmainak erőviszonyait, törekvéseit.

Alkalmazkodni azonban sokféleképpen lehet. Az, hogy 1945 után nálunk is a sztálinista államvezetési modell alakult ki, az szinte természetes.
De az, hogy a sztálinista modell kopírozása lett, az elsősorban a szűkebb vezetés, Rákosiék egyéniségéből, felfogásából adódik.
Sztálin halála után, majd 1956-ban megcsillant a remény, hogy sikerül megszabadulni az önkénytől.

Az 56-os eseményekről egyre többet beszélnek.
Emlékszem az 56 előtti évekre, amikor a faluban lesöpörték a padlást, az utolsó disznót is elhajtották az ólból, amikor haza kellet jönni az aratásból, hogy sorba álljunk a kenyérért. Nem csoda, hogy a parasztság is változásokat akart.
Az sem véletlen, hogy vesszen Rákosit, menjen Gerőt kiabált, és nem éltette a pártot, hiszen minden nyomorúságának megtestesítőjét benne látta. Az sem véletlen, hogy az orosz csapatok kivonulását követelte, mivel érezte, hogy a “nagy testvér” jelenléte nélkül másképpen alakultak volna a viszonyok.
Amit én 56-ban gyerekként falumban láttam az nem volt ellenforradalom. Így tudom elképzelni a pesti március 15-ét, az őszirózsás forradalmat.
Közel volt még 1945. Természetes, hogy fenn állt a régi rendszer visszaállításának lehetősége, de a tömegek tiszta fejjel ekkor sem ezt akarták. Nem értek egyet, higgadt fejjel nem érthetünk egyet az önmagát felheccelő tömeg barbár, elvakult rombolásával, a kegyelet megsértésével, hősi halottak emlékművének meggyalázásával. A jogos követeléseket mindezek sárossá teszik. 

Az elvakultság, a gyűlölet soha nem vezet jóra. 1849-ben Erdélyben történt kölcsönös véres leszámolásoknak – románok és magyarok között – a mai napig megvannak a szomorú következményei. Megalkuvás nélkül békében kell élnünk önmagunkkal, de szomszédainkkal is. 

1956 után egy egészen más vezetési stílus valósult meg, sokkal jobb szabadabb élet kezdődött. Aki egy kicsit is reálisan gondolkodott tudta, hogy történelme során a magyar nép tömegei soha nem éltek jobban, mint akkor. A sztálinista centralista politika államgépezetével együtt megmaradt, de jelentősen megváltozott a vezetési stílus, a demokratizmus csíráit megvalósító, de a párt vezetőszerepét abszolutizáló politikájával.
Addig, míg egy céljait tekintve a nép tömegeinek jólétét szem előtt tartó, az emberi szabadságjogokat figyelembevevő, a közösség érdekeit szolgáló eszme érvényesül, addig nincs baj. Még akkor sem, ha az irányítás centrális. Csakhogy olyan vezető, aki a mindenkori társadalmi, gazdasági és egyéb érdekeket szem előtt tudja tartani és kiegyensúlyozottan a cél érdekében reál, és a tömegek számára igazságos politikát tud folytatni, kévés van.
Főleg akkor, ha egy monopolhelyzetben lévő párt és annak apparátusa véleményére támaszkodik és vele együtt gyakorolja a hatalmat.
Egy középpontos vezetés mellett, amely tartózkodik apparátusa számonkérésétől, még akkor is , ha tudja, hogy hibát hibára halmoz, mert attól fél, hogy önmaga is számon kérhető lesz, kialakul, kialakult egy összefonódás, ahol mindenki mindenkit segít az eszme nevében, de egyéni, vagy kisebb csoportok érdekében.
Kévés olyan ember van az országban, akinek szocialista összeköttetései ne lennének, és sokan élnek is vele. Pedig ez semmi más csak az a sokat szidott és elítélt protekció, melyet csak egy lépés választ el a korrupciótól.
Összeköttetéssel mindent el lehet érni. Pozíciót, veszteséges termeléshez pénzt.
Csoda, hogy tönkrement az ország?
Lebukni csak ritkán lehet, hiszen csak a pártbizottság egyik befolyásos alkalmazottjának kellett egy jó szót szólnia a megfelelő helyen. Vagy még szólni sem. Tudta úgy is mindenki mit szabad szólnia és mit kell tennie.
Csoda, hogy ilyenek az erkölcsök?
Tévedés ne essék, nem mindenki tartozik és tartozott a mundért védők közé. Talán elenyésző ezek száma, de tetteiket bármilyen csendben, vagy hangosan csinálták, közszájon forogtak, példaértékűek voltak. Nagyon sok a becsületes emberek száma, a becsületes tisztességes párttagoké, akiknek nagyon sokat köszönhet az ország. Talán az volt a baj, hogy nem voltak elég hangosak, határozottak. A struktúra behatárolta tevékenységüket. Legfeljebb jól megmondogattak, de legtöbbször eredmény nélkül. Így legtöbbjük beletörődött a változtathatatlanba. Fölöslegessé vált az ellenkezés, hiszen minden maradt a régiben. Hisz a vezető megvédte vezetőtársát, a beosztott beosztottját.

A gazdasági problémák ráirányították a figyelmet a politikára is. Egyre többen a bőrükön érzik a politika tarthatatlanságát. Az elégedetlen száj pedig hangosabb és egyre többen lesznek elégedetlenek a mai gazdasági körülmények között. 

A párt vezetése felismerte, hogy változtatni kell a politikán. A változások törvényesítője az országgyűlés. Ahogy a reformkori országgyűlések bekerültek a magyar történelembe, úgy ajövő valószínű megemlékezik az 1988-89-es országgyűlésekről is, mint ahol többek között kidolgozták a demokrácia működésének feltételrendszerét. 

Kiderült, hogy szocializmust építünk népi demokráciában a demokrácia  feltételeinek biztosítása nélkül.
Mi is a népi demokrácia?
Az értelmező szótár szerint: a proletárdiktatúrának az a formája, melyben a kommunista párt vezetésével a nép legszélesebb körei gyakorolják a hatalmat.
Igen Petőfi is ezt akarta: demokráciát, hogy a nép legszélesebb körei gyakorolják a hatalmat.

Mióta a szocializmust építjük, az utóbbi két évben többet tettünk a demokrácia feltételeinek megteremtéséért, mint az elmúlt negyven évben. Nem elegendő azonban a feltételeket biztosítani, a demokráciával élni kell. Ez épp úgy jelenti a tenni akarást, a vélemények egyeztetését, a jogos követelések érvényesítését, mint az érdekegyeztetést, a közös célért a közös munkálkodást. 

Ahogy 1848-ban a Kossuth által vezetett reformerek, a Petőfi köré tömörült márciusi ifjak és az arisztokrata Batthyány által szervezett kormány együtt tudott munkálkodni a magyar függetlenségért. 

1849-ben a függetlenségi harc elbukott, a polgári demokratikus vívmányok megvalósulásának egy része is csak jóval később realizálódott, mert nem voltak meg a nemzetközi feltételei. 

Egy diktatúra nélküli demokratikus államforma létrejöttének, a világhoz való felzárkózásnak még soha nem voltak meg ennyire a nemzetközi feltételei, mint most. Garancia erre a Szovjetunióban bekövetkező változások, valamint szinte az egész világ jó szándékú figyelme. 

Talpra magyar, hí a haza!