Nagybajomi hírek oldala

Címke: Hírek 5 / 227 oldal

24. Lukáts István lábtenisz emléktorna

NAGYBAJOMfigyelő:
2020. március 03.

Kicsit késve, de mindenkit megvárva, szombaton ismét  lábteniszezőkkel, telt meg a városi sportcsarnok Nagybajomban.
Az ország különböző szegletéből érkeztek ismét játékosok, többnyire a régiek, de ismét köszönthettünk újakat is.
Két kategóriában csaptak össze a párosok, s mindegyikben nagy élvezetes mérkőzéseket láthattak a résztvevők.
A szenior kategóriában, ismét megállíthatatlanok voltak az előző évi bajnokok, akik minden mérkőzésüket nyerték. Igazából a dobogó két alsó fokáért volt csata, ahol a volt bajnok Kántorék őrülhettek, a második helynek, de a harmadik helyezettek sem szomorkodtak.

50 Év feletti

1 Korányi A – Földesi I
2 Kántor I – Kun József
3 Halmos Gy – Fülep Gy        

A nyílt kategóriában 12 páros indult, amelyen a csoport meccsek után kezdődött az igazi küzdelem az egyenes kieséses szakaszban.
Nagy küzdelmek, szép megoldások, a rutinos idősebbek, s a fiatalok küzdelmeit láthattuk.
A harmadik helyet két páros kapta megosztva, amelyet sportszerűen Dörnyei Gabiék mérkőzés nélkül megnyerhettek volna, mivel az ellenfelük testi épségét féltve nem játszották le.
A döntő után, az újdonsült bajnokkal beszélgetve, egy fabatkát nem adott volna a győzelmükre a torna kezdetén.
A döntő hatalmas küzdelemben dőlt el, amely nekem is szívmelengető, mert valamikor nem nagyon rég, öcsike nálunk kezdett el játszadozni, s társával most először a csúcsra értek.

Végeredmény Nyílt kategória

1  Farkas G – Slavecz I
2  Orbán Á – Szabó A
3  Dörnyei Gábor – Kristóf György
3 Suhajda Z – Varga T

A nap folyamán emlék koszorút helyeztünk a temetőben Pisti  sírján, majd a sportcsarnok előtti kopjafánál, Doki sírjára is.
A díjakat, Lukáts Istvánné Katika adta át, a helyezetteknek.

Köszönetet szeretnék mondani.
Nagybajom város önkormányzatának, Grinovicz Gyöngyinek Nagy Gábor és feleségének Veronikának, Boldizsár Bélának, Tóth Árpád id Slavecz Istánnak, Dani Zsoltnak , Czebei Zoltán és családjának, és nem utoljára Dörnyei Gabinak, hogy hozzá segítettek, a torna, zökkenő mentes lebonyolításában.

Véber László

Markovics emléktorna Szeged

NAGYBAJOMfigyelő:
2020. február 29. 21:26

A nagybajomi röplabdás lányok Szegeden a Markovics emléktornán vesznek részt.
A délelőtti meccsek során csoportjukban az első helyet szerezték meg megelőzve a Kalocsa és a Szolnok csapatát, így a 48 csapatot felvonultató tornán a legjobb 16 közé kerültek. A mai utolsó meccsen szoros küzdelemben alul maradtunk a BVSC csapata ellen, így a legjobb 8 közé nem sikerült bejutnunk. Holnap a 9-16 helyért játszuk meccseinket.

Major Zsuzsanna

Békalencse – 2020. február

*
*
Megjelent a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának hírlevele a BÉKALENCSE.

A hírlevél két cikkét itt olvashatják:

A BÉKALENCSE aktuális száma <<<

Busz menetrend változás

NAGYBAJOMfigyelő:
2020. január 23.

Változás az autóbusz menetrendben A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint, 2020. március 1-től a munkanapokon 4:08-kor induló, Kaposvárra közlekedő autóbuszjárat 6 perccel később, 4:14-kor kezdi menetidejét. Kaposvárra változatlanul 4:55-kor érkezik, mivel a menetidő 6 perccel csökkenni fog.

DDNP – Természetvédelmi hírek – 2020. január 21.

NAGYBAJOMfigyelő:
2020. január 20.

Segítség a ragadozómadaraknak
A téli időszakban a takarmánytermesztés céljára szolgáló lucernatáblákon könnyen felszaporodik a rágcsálóállomány. Ezeken a területeken, például a Duna-Dráva Nemzeti Park somogyudvarhelyi szakaszán úgynevezett T-fák kihelyezésével segítjük a ragadozómadarak  táplálékszerzését. A kb. 3 méter magas beülőfák leshelyként s egyben pihenőhelyként szolgálnak. Szívesen használják az egerészölyvek, vörös vércsék. Ily módon két legyet ütünk egy csapásra: irtószerek használata nélkül érhetjük el a rágcsálók gyérítését, ugyanakkor megkönnyítjük védett ragadozómadaraink téli zsákmányszerzését.

Szöveg és képek: Mezei Ervin

„Lihogók” ritka vendége
Téli fagyok idején állóvizeink többsége befagy. Ám gyakran előfordul, hogy a tavakon telelő récék, szárcsák, hattyúk a víz egy részét jégmentesen tartják. A tó egy részén összegyűlnek, és folyamatos úszással, bukdácsolással mozgatják a vizet, amely így nem tud befagyni. A madarak ilyen módon a fagyos időszakok idején, akár több héten keresztül is biztosítani tudják maguknak a táplálkozási lehetőséget. Ezeket a madarak által fenntartott jégmentes foltokat lihogóknak hívjuk. A szemfüles madarász időnként felkeresi ezeket a helyeket, ugyanis a gyakori fajok között néha ritkább madarakat is meg lehet figyelni. Ez történt január közepén egy dél-zselici halastónál is, ahol egy tőkés récék, szárcsák, bütykös hattyúk által fenntartott lihogón egy tojó kis bukó tűnt fel. Ez a kistermetű réceféle Európa és Ázsia északi területeinek fenyőövében fészkel, de a telet délebbre tölti. Szórványosan a Kárpát-medencében is megjelenik, ahol főként a nagyobb folyóinkon, mint a Duna és a Dráva, vagy a Balatonon látható. Azonban, mint ez a megfigyelés is bizonyítja, időnként a kisebb tavakon is feltűnik. A kis bukó (Mergus albellus) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Szöveg és kép: Völgyi Sándor

 

Madarászni zord időben is érdemes!


Gondolhatnánk, hogy a madármegfigyelés meleg idős elfoglaltság, de ez nem teljesen igaz. A madarászok és a természetvédők dolgát is megkönnyíti a télen kialakuló lihogókon végzett madárfelmérés. Lihogónak nevezzük az álló, vagy csak lassan áramló vizeink jegesedése után, a madarak által fagymentesen tartott vízfelületeket. Az úszni képes szárnyasok tavaink egy-egy pontját kiválasztva folyamatos mozgásukkal keverik az vízfelszínt, így az nem képes megfagyni. A madarászok nagy örömére ilyen esetekben több száz, néha ezernél is több egyed koncentrálódik a kifürdött területek környékén. A szabad vízfelületek megtartása fontos, hiszen télen a nagy folyóink és gyorsfolyású patakjaink mellet, csak ezek a lihogók nyújtanak védelmet vízimadarainknak a ragadozók elől. Ahogy a tél egyre jobban megmutatja zord arcát, madaraink élettere egyre beszűkül, így igazán kuriózumnak számító madárfajok is megjelenhetnek a lihogók környékén, az ornitológusok és az érdeklődők legnagyobb örömére.

Szöveg és kép: Daróczi Zsolt

A híreket illusztráló fotók az alábbi linken találhatók meg, szintén szabadon felhasználhatók:
https://www.dropbox.com/sh/co74irnvl60h9m4/AACjlTei_EvqxZPUFFyns6_Za?dl=0

Utánpótlás labdarúgó torna Nagybajomban

NAGYBAJOMfigyelő:
2019. december 28.

A tornát az U11 és az U13-ás korosztályokban tartották

 A torna végeredménye
U11
Zalakomár, Nagybajom, Segesd, Vése, Kaposmérő
U13
Zalakomár, Nagybajom, Kaposfüred 1, Vése, Kaposmérő, Kaposfüred 2.

Domján László

 

https://www.facebook.com/groups/1468782503338812/permalink/2429157917301261/

 

Jézus Szíve Plébánia Nagybajom – vasárnapi program

NAGYBAJOMfigyelő:
2019. december 13.

Vasárnap délelőtt Nagybajomban és Böhönyén nem lesznek szentmisék!!!

Délután lelkigyakorlatot tartunk.

Program:
Nagybajom: 14.30 gyóntatás, 15.00 szentmise.

Böhönye: 16.30 gyóntatás 17.00 szentmise majd közös vacsora a hívekkel a plébánián.

Vendégünk Pisztora Ferenc atya.

Szeretettel várunk mindenkit!

Horváth András
plébános atya

ÉRTESÍTÉS

NAGYBAJOMfgyelő
2019. december 10.

MEGHÍVÓ

Röplabdások aranyérme Ikrényből

NAGYBAJOMfigyelő:
2019. december 08.

A Győr melletti Ikrény volt a házigazdája a Magyar Röplabda Szövetség által rendezett Vollé 2020 versenysorozatnak.

Az amatőr általános iskolai csapatok részére kiírt tornán részt vett a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC-re épülő Nagybajomi Csokonai Iskolai csapata.

A mini korosztályban négy csapat versengett, a bajomi lányok: Csehi Vanda, Almáshegyi Hédi, Hajdu Jázmin, Illés Kira, Jávorszki Ágnes, Horváth Nóra veretlenül lett első.

Nagy Zoltán nevelőedző

5 / 227 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén