NAGYBAJOMfigyelő:
2014. december 24.
Harminc éve annak, hogy Nagy Zoltán edző megtartotta első nagybajomi edzését az általános iskola tornatermében.
Nagybajomban is ugyanannyi a potenciálisan röplabdából tehetséges gyerekek száma, mint bárhol az országban. Mégis Nagybajomból tehetségek sora kerül magasabb osztályokba, jut a válogatott szintig.
Mi lehet az edző titka. Kérdezem erről a nagybajomi nevelésű játékosokat:
– a többszörös válogatott Pék Tormási Orsolyát,
– az ugyan csak többszörös válogatott Miklai Zsanettet,
– a Kaposváron játszó és az edzősködésbe kóstoló Pintér Zsanettet
– és a szülőt, Dr. Barna Angélát.
Pék Tormási Orsolya:
Hogy mi lehet Zoli bácsi titka csak megsaccolni tudom.
Szerintem az elhivatottság. És az a képesség, amivel azt már az alapoknál szépen elülteti a játékosaiban.
Én csak arról az időszakról tudok beszélni amiben benne voltunk. Szó szerint. Nem csak én. Úgy családilag. De ha a mi szüleink nem voltak velünk, akkor Zsuzsi néni és Zoli bácsi személyében egy ANYÁT és egy APÁT kaptunk. Igazi nevelő munka volt. A szülők és edző közötti értékrendben nem volt nagy különbség. Akkor még nem volt divat a minél gyorsabban sikeressé válás,a teljesítmény hajhászás. Tudtuk az irányt, és közösen mentünk, tettük a dolgunkat. Ki a pályán, ki a pálya szélén, valaki pedig a lelátón. Jó kis közösség volt. Annak pedig tudjuk hogy mekkora az ereje.
Viszont az is egyértelmű hogy hiába lett volna nekünk jó kis közösségünk, ha a labda sírva fakad minden egyes érintésünktől. Hál’Istennek Zoli bácsi szakmailag nagyon jó nevelő edző volt. Ő mutatta meg nekem emlékszem az „egylábas” ütés technikáját, aminek elsajátítása végül meghatározta az egész röplabdás karrieremet. Tehát az alapoktól, a kis furfangig, minden megtalálható a palettáján. Ezzel a szakmai felkészültséggel lehet egy 10-14 éves gyerek érdeklődését, folytonos fejlődési vágyát kielégíteni.
Aztán később, amikor valaki kikerül a szárnyai alól, a játékos egy kicsit magára marad. A röplabda, ugyan úgy, mint sok minden más is, nagyon főváros centrikus lett. Ezért sokan vannak, akiknek ötször akkora szamárlétrát kell megmászni ugyanazért a sikerért amiért a másik maximum csak egyet mászott meg. Nem kerülhet mindenki egyből a „húsos fazék” mellé.
De ez nem rossz dolog! Hiszen a sikerhez vezető úton egy nagybajomi röplabdás tud miből merítkezni. A technika, a szakma mindig fejlődik, újul, és tanulható. De az alázat, a küzdeni tudás, és a munka morál olyan emberi képességek, amiket ha az ember nem tanul meg időben, akkor olyan mentális hiányosságai lehetnek, amik kiélezett helyzetben, két technikailag egyforma szintű játékosnál képes az egyik vagy a másik oldalára billenti a mérleget.
Saját utamból és tapasztalatomból kiindulva szerintem így kerül ki Zoli bácsi keze közül sok tehetséges röplabdás, amiért nem lehetünk elég hálásak Neki! Köszönöm hogy ezt elmondhattam.
Miklai Zsanett:
Nagy Zoli bácsinak sokat köszönhetek én is! Emlékszem, mikor első edzésre mentem és ő bátorított, hogy menjek és merjem csinálni! Az edzéseken megtanultuk a röplabda alapjait! Rendszeresen tornákra jártunk. Ő és a felesége Zsuzsa néni vigyázott ránk, mint Apánk és Anyukánk! Sokat köszönhetek nekik.Szinte mindent, amit eddig elértem!
Már lassan tíz éve, hogy elhagytam a szülői otthont. Amikor tehetem, haza megyek és meglátogatom Zoli bácsit.
Ha épp sétálok a tornaterem mellett, felmerülnek bennem a szép emlékek, amik Nagybajomhoz kötnek!
Pintér Zsanett:
Anyukám és apukám már mindenféle szakköre beíratott, de sajnos a koordinációs képességgel nem igazán voltam megáldva kisgyermek koromban. Majd egyszer Zoli bácsi azt mondta szüleimnek, hogy lát bennem fantáziát, erre szüleim kinevették, hogy ezt nehezen tudják elhinni. Aztán mit ad az élet, azóta el kell, hogy mondjam, hogy a mai napig is NB1-es játékosként játszom. 19 éve röplabdázom, és emellett 3 éve edzősködöm is. Ez mind nem valósult volna meg, ha nem kezdtem volna el röplabdázni Nagybajomba és ha Zoli bácsi nem segített volna nekem. Mivel én tanítással foglalkozom, ezért a szakmámból kifolyólag elmondhatom, hogy igen Zoli bácsi nagyon sokat tett azért, hogy ne csak röplabdások legyünk, hanem nevelt is minket. Ami számomra nagyon fontos volt az, hogy a nagybajomi röplabdának köszönhetően számos országba eljuthattam, számomra ez az igazi érték. Megismerhettünk más kultúrákat, más röplabdás erőviszonyokat, és láthattuk, hogy hova kellene fejlődni.
Barna Angéla:
2011-ben költöztünk családommal Nagybajomba, s ez év őszén került a röplabda csapatba lányom, Deme Laura. Nem igazán tudtam, hogy hogyan fog szerepelni, hiszen addig csak néptáncolt, a rendszeres sport nem volt az élete része, s a röplabdát is – mint minden sportot – minél kisebb korban érdemes elkezdeni. A csapatba kerülés után szerencsére jó irányba indult a sportélete. Zoli bácsi és a csapat is szeretettel fogadta, s hamar kiderült, van tehetsége a röplabdához. 2012 májusában – tehát rövid 8 hónapos röplabdázás után – már a Bécsi röplabda torna csapatának tagja lett. Ez nem sikerült volna, ha az edző, azaz Zoli bácsi nem oltja be, nem fertőzi meg Laurát a röplabda iránti szenvedélyével. Ezek után még számos versenyen vettek részt, egyik legemlékezetesebb a 2013 tavaszi két napos röplabda torna, ahol 48 csapatból a második helyet szerezte meg a Zoli bácsi által vezetett csapat.
2014. nyarán, az általános iskola elvégzését követően mi visszaköltöztünk Szegedre, itt folytatta Laura a röplabdát. Először félt, hogy hogyan fogadják be, de most már elmondhatom, hogy Zoli bácsi tanítása meghozta gyümölcsét: a szegedi csapat edzője elmondta, hogy Laura minden gyermek és serdülő versenyre utazó csapat tagja, mert ott a helye. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb dicséretet nem kaphatott volna, így két hónap után. Ezt pedig a korábbi edzőnek, Zoli bácsinak köszönheti Laura.
A bajomi „ titkot” egyszóval úgy hívják Nagy Zoltán.
A tehetség sokféleképpen kibontakozhat. Nagybajomban a tehetségek kovácsa Nagy Zoltán. Máshol lehet, hogy a tehetség kibontakozásához más út vezet.
Kellett ehhez azonban
– a játékosok tehetsége, kitartása, személyisége (határtalan munkája), a röplabda szeretete, melyet szintén az edző ültetett a játékosokba,
– és a szülők áldozatvállalása.
– Néha segítette ezt a környezet hozzáállása is.
Ez utóbbi külön megérdemelne egy újabb cikket.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy végigkísérhettem a nagybajomi röplabda történetének Nagy Zoltánhoz kötődő eddigi fejezetét.
Szemlélőként ott voltam Csurgón a kézilabda kultúra kialakulásánál. Ismertem Kátaiék, id. Sótonyi Laci, id. id. Schuch Pista, Határ Gyurka stb. hozzáállását és látom az évtizedekig tartó munka eredményeit, amihez sok játékos, edzők, szervezők, különböző szintű vezetők hozzátették a magukét.
Gondolják, gondoljátok meg: a megszólaló játékosok, az edző, a szülők sikerei azoknak a névtelen játékosoknak a sikerei is, akik csak a cserepadon ültek.
Büszkék vagyunk mindannyiukra!
Kiss Zoltán (pZ)
egy nagybajomi
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK>>>
FIGYELMÜKBE AJÁNLOM:
INTERJÚ NAGY ZOLTÁN RÖPLABDAEDZŐVEL (Pirka Mátyás): Bajomi Krónika 2014. karácsonyi száma. (2014.12.23.)
Ma a nagybajomiak Virág Benedekre emlékeznek. (Mivel születésének dokumentált körülményeit nem ismerjük, ezért halála napján: január huszonharmadikán.)
