NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKIRÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Nem ez az első írásom mely Porrogszentkirállyal foglalkozik. Van közöttük olyan, ami az interneten is olvasható.
Az írásaim megjelenését az életem eseményei befolyásolják.

 

Erdő, erdő, erdő …

Szeptember végén kaptam egy tértivevényes levelet melyben a Porrogszentkirályi Pápai-erdei Erdőhasznosító Erdőbirtokossági Társulat közgyűlésére invitálnak. Az aláírók közül a három szentkirályit személyesen is ismerem. A negyediket nem. A neve ismerősen cseng (Berzence), de soha sem találkoztunk. A negyedik – akit nem ismerek – felajánlja és küldi az általa már aláírt meghatalmazást, mely a társulat közgyűléseire szól, és arra vonatkozik, hogy tulajdoni részem arányában helyettem szavazhat. Nahát, elmehet az én tulajdoni részemmel.
Ez még csak hagyján, de tudomásom szerint ezt a megbízólevelet minden társulati tagnak elküldte. Konkrétan a porrogszentkirályiaknak is. Azoknak is, akik részt tudnak venni a közgyűlésen. A társulat elnöke 2024. szeptember 8-án hunyt el. Még örököse sem tud részt venni a közgyűlésen, mert a hagyatéki eljárás sem zajlódhatott le. Az igaz, hogy a meghívóban szabálytalanságra hivatkoznak.

Ha épek a kezeim és szabad mindkettő, akkor vajon a jobb fülemet melyik kezemmel vakarom meg?
Normális esetben a megbízó bízza meg a megbízottat – nem fordítva.
Elvi okokból –még akkor is, ha szavazatom gyakorlatilag nem ér semmit- a meghatalmazást nem neki adom, hanem rokonomnak, vagy valamelyik tősgyökeres szentkirályi ismerősömnek.

Harminckét évig voltam Porrogszentkirály állandó lakója, még akkor is, ha pár évig állandó lakhelyem nem Porrogszentkirály volt.
Szentkirály mindig kis község volt. Mindenki mindenkit ismert.
Szüleim arra tanítottak, hogy a településen mindenkinek előre köszönjek, mert ha én nem ismerem, ő biztosan tudja, hogy én ki vagyok. Anyai felmenőim évszázadokig szentkirályiak voltak. Apám –bár ezt soha nem mondták- amolyan „gyütt-mönt” volt. Felmenői berzenceiek, zákányiak voltak. Ő maga otthon érezte magát Zákányban, Gyékényesen és Szentkirályon is.
Ötven éve nem Szentkirályon élek. Egykori rokonaim legnagyobb része meghalt, ahogy egyre kevesebben vannak közvetlen ismerőseim is.
Mi köt Szentkirályhoz?
Az emlékeim, a temető, a még élő rokon család, a még mindig meglévő szentkirályi bútorok és a közbirtokossági tagság.

Anyai nagyapámnak annyi erdeje volt a környék erdeiben, hogy évente a kitermelt ritkításból fel tudta volna fűteni négyszobás, nagy légterű, betonfödémű házát. Igaz, ameddig volt, a konyhákat ágfával, sipróval fűtötték.
A nagy ház első kifestését a festő tűzifáért vállalta.
Első favágási élményem épp a Pápai-erdőhöz köt. Itt láttam először gyermekként favágást, ettem a rőzsén sütött szalonnát. Utolsó emlékem erdeinkről: késő este a petróleum lámpa fénye alatt a bükkösdi Vicsori erdőnkből szállított akácfát vártuk.
Nagyanyám – aki a szentkirályi tsz tagja volt – halála után a frissen tar-vágott erdőt a gyékényesi tsz elnöke a törvényes határidő után vissza akarta adni az örökös édesanyámnak.

A kisállomás és a falu közötti út csak jó időben és fagyottan volt jól járható. Főiskolából hazautazva éjszaka az erdő mellett lábbal tapogattam ki a gyalogutat.

Kiss Zoltán