NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 14.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Családom Porcsa családfája

Porcsa családok (részlet)

(2011-ig foglalkoztam a Porcsa családok interneten fellelhető történetével. A szerkesztését 2011-ben lezártam. Most teszem ezen a lapon is közzé.)

Bevezetés

 „Verba volant, scripta manent”

Hammurapi agyagtábláinál tartósabbat még nem fedeztek fel. Az iratokat, fényképeket azonban nem lehet agyagtáblába vésni. Marad tehát a papír.

A családi hagyatékot Nagybajomba szállítva a szentkirályi házból zsákszámra hoztuk a régi leveleket. Itthon először válogatatlanul szórtam a kazánba. Később egyre régebbiek kerültek elő. Nem volt szívem elégetni őket. Tudom, ha így maradnak előbb utóbb tűzre kerülnek, mert később senki sem tudja miről szólnak, mit ábrázolnak.

Rendszerre volt szükségem ahhoz, hogy a dokumentumokat sorba rakjam.

Ekkor minden szákértelem nélkül elkezdtem összeállítani a szentkirályi Porcsa családfát, hogy a későbbi olvasó tudja, kikről van szó, kinek a fényképét tartja a kezében.

Dédnagyanyám Cserepes Porcsa Mihályné, született Porcsa Örzse (a családban Bözse) gyerekkorom legfogékonyabb részében egészen ifjú koromig (1964) mellette éltem. Testvére Szentpáli Porcsa Mihály (Pista) még hosszabb életet élt. Nővére Porcsa Katalin korán meghalt. Leányát Oskola Zsófiát dédanyám leány korában szinte saját lányaként nevelte. Leszármazottaikkal is szoros maradt a kapcsolatunk. Édesanyámat gyakran hívták Gyékényesre Vindisékhez. Magam is gyakran jártam Piroskáékhoz Alsokba, ahol mindig szeretettel fogadtak. Zsófinéném egyik unokája Lőrincz Sándorné, született Vindis Katalin, Pista bátyám egyik unokája Porcsa Miska (Michael) keresztapám lett. Mint ahogy a Cserepes Porcsa ágból keresztanyám lett (Gelencsérné) Buncsákné, született Cserepes Porcsa Erzsébet (Bózsi Bözsi néném) is.

Porcsa családok

2005 május 5-én halt meg édesanyám Kiss Józsefné született (Cserepes) Porcsa Erzsébet, rá két napra május 7-én (Bajszi) Porcsa István. Ezzel Porrogszentkirályon kihaltak a Porcsák. Porcsa vezetéknevű, sőt tudtommal oldalági leszármazott sem él Szentkirályon.

A még élő Porcsák tudomásom szerint

Buncsák Gusztávné szül. (Alsó Cserepes; Bózsi) Porcsa Erzsébet kb. 80-90 év körüli – Csurgón él (keresztanyám); Két fia, négy unokája és azok gyermekei és dédunokái élnek Csurgón illetve Balatonföldváron és Budapesten.

Vármos Józsefné (Alsó Cserepes) Porcsa Margit 70-80 év közötti – Csurgón;
Fia él még Csurgón.

(Porcsapali) Porcsa István?, József? 50 év körüli – Csurgón.
Tudomásom szerint legalább egy fia illetve talán unokái élnek a környéken

(Porcsajóska – Komorás -) Porcsa István 80 év körüli – Kaposváron;
Fia: Porcsa István 60 év körüli – Kaposváron. Unokája: Porcsa Katalin – Kaposváron laknak;

(Bajszi) Porcsa István gyermekei:
Porcsa Tamás 40-50 év körüli és talán gyermekei (személyesen nem ismerem) – Jutában;
Szereczné Porcsa Gabriella ? és talán gyermekei (személyesen nem ismerem)
– Kaposváron él;
(Bajszi) Porcsa József leánya : (tanítónő) 60 év körüli és talán gyermekei – valahol belső Somogyban vagy Kaposváron élnek;

Ágostonné (Szentpáli) Porcsa Ilona 50 év feletti valamint egy felnőtt lánya és talán gyermeke, egy középiskolás-korú leánya – Kaposváron élnek.

Porcsák élnek Dombóvár és környékén: Kundon. Magukat Porrogszentkirályról származtatják.
Forrás: Porcsa Rita (Dombóvár)

Ha valaki szeretné feldolgozni a Porcsa családok történetét, ami az írott dokumentumokon kívül az érintett családok emlékezetére épít, ez az utolsó pillanatban van. Kutatómunkára én sem vállalkozom. Nem beszélek idegen nyelveket. Nincsenek illúzióim, az emlékezet lyukas, nem mindig fedi a teljes igazságot. Ami miatt „tollat” ragadtam az, hogy édesanyám hagyatékát rendezve az előkerült dokumentumok: fényképek, egyéb iratok az utókor számára szemétté vállnak, kidobásra kerülnek.

A Porcsa nemzetség családjai valamennyien jómódú, szorgalmas, kitartó, törekvő emberek voltak. Természetesen, ahány ember annyiféle.

Az 1940-es évek végén a következő Porcsa családok laktak Porrogszentkirályon:

Bajszi Porcsák

Cserepes Porcsák (Alsó, Felső)

Porcsa Jóskáék ( Komorás? )

Csurgón:
Porcsa Pali.

Porrogszentpálon:
Szentpáli Porcsák

(Porcsajóska – Komorás) Porcsa István (80) szerint többen is voltak.

Jellemző, hogy az 1940-es évek végén a hat porrogszentkirályi polgári jellegű házból négy Porcsáké volt. A leggazdagabbak a Szentpáli Porcsák voltak 100 hold körüli földdel, cséplőgép tulajdonnal, polgári házzal. Öreg Pista bátyám megyei képviselőtestületi tagsággal.
Itt jegyzem meg, hogy a Szentpáli Porcsa és a Cserepes Porcsa családokban – érdekes módon – minden Mihály keresztnevű családtagot Pistának szólítottak, pedig nem volt második keresztnevük.

A szentkirály környéki Porcsa családokból az 1920-ban született (Szentpáli) Porcsa Mihály volt az, aki először szerzett diplomát. A mércét életével magasra tette. Tanároskodott Csurgón, Szombathelyen és Edmontonban.(1956 után menekülnie kellett.) Élete volt a színház. Gyerekkorától – az utolsó beteg éveket leszámítva – rendezett,  játszott, elsősorban fiatalokkal foglalkozva. Nyári szünetekben végigjárta az egész világot.

A Rákosi időszak szinte az összes család életében gyökeres fordulatot hozott. Házaikat kisajátították, egyesekét véglegesen elvették, vagyonukat „felajánlották” az államnak. Akiket nem telepítettek ki Hortobágyra, nem vittek el Recskre?, vagy Kistarcsára?, azok a faluból hosszabb, rövidebb időre elmenekültek, nagy részük végleg.

Elmélkedés a Porcsa családnév eredetéről

Édesanyám véleménye szerint a Porcsák talán a templomépítőkkel kerültek Szentkirályra.

(Szentpáli) Porcsa Mihály szerint, – aki a II. világháború idején, Kolozsváron szerzett magyar-német szakos diplomát – magyar nyelv professzora azt mondta, a Porcsa egy szép régi magyar név, ami a porocska szóból rövidüléssel keletkezett.

1972 nyarán Miska meghívott egy 18 napos ausztriai-olaszországi körútra. A vonaton egy olasz arisztokratával beszélgetve (Miska beszélt olaszul is) az illető azt kérdezte, hogy a milánói grófi Porcsa ágból származunk-e?

Porcsa (Porcia) városa:
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4…

Porcsa (Porcia) címer:
https://hu.wikibooks.org/…/C%C3…/Porcia_c%C3%ADmer

Porcia (Porcsa) herceg:
http://real-eod.mtak.hu/…/CsaladHely…

Amikor 2005 karácsonyán internet hozzáférésem lett, az egyik legelső tevékenységem az volt, hogy a keresőbe beírtam a Porcsa nevet.
Az internet elérés előtt úgy tudtam, hogy az országban csak Porrogszentkirály környékén éltek Porcsák.
Itt találkozta először a Dombóvár környéki ággal.
Itt tudtam meg, hogy a kadarkúti iparosok között is volt Porcsa.
http://www.radixindex.com/en/surname_index/surname/porcsa  

Itt találkoztam azzal, hogy Porcsa családnév, Porcsalma községnév a török porta-val rokon, esetleg orosz eredetű.

Itt találtam egyik oldalon, hogy a török időkben valahol a Balkánon tevékenykedett egy Porcsa nevű török hadvezér: Gázi Porcsa (1441 körül). Forrás: Zsarnó várának története
(Žrnov, Avala, Havala)(Evija Cselebi nyomán)
http://wikimapia.org/6118861/hu/Zsarn%C3%B3-v%C3%A1ra
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=788161061210717&id=188131494547013 

Volt olyan gondolatom is, hogy a török idők után talán a vend betelepülőkkel kerültek a Porcsák Szentkirályra, de erre az interneten nem találtam utalást.

PORCSA VÁR (Ausztriában, közel Szlovéniához):
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4!1s0x0…

Régi magyar családnevek névvégmutató szótára XIV – XVII század. Szerkesztette: Farkas Tamás ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Magyar Nyelvtudományi Társaság Budapest, 2009. szerint a Porcsa családnév első előfordulása 1548. A személyekkel való származási kapcsolatra utaló családnevek közé sorolja. Itt az apára utaló családi nevek alcsoportjába osztja. Ide tartoznak az egyházi, valamint a régi világi személynevekből alakult családnevek.
http://mek.oszk.hu/08900/08923/08923.pdf

Családom

A Porcsa család családfájának csak a koronáját látom, melynek ágai közel kerültek egymáshoz és néhol összenőttek.

Véleményem szerint a Szentkirály környéki Porcsák egy közös őstől származnak. A legkevesebbet a Porcsapali családról tudok, bár fiukat Csurgón tanítottam is. Azt viszont édesanyámtól tudom, hogy Szentkirályról származnak.

Családunk általam is dokumentumokkal igazolhatóan leszármazottja a Cserepes Porcsáknak és Szentpáli Porcsák szüleinek.

Porcsa dédanyám, nagyanyám, édesanyám szerint ági rokonságban vagyunk a Porcsa Jóskáék családjával is. A családi történet arról szólt, hogy azért nem tartják a rokoni kapcsolatot, mert valaki, valamikor valakit, valamelyik lakodalomban nem a rokonsági foknak megfelelő helyre ültetett. A rokonság igaz lehet azért is, mert a Szentpáliak szülei: Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin, és Porcsa Jóskáék két nagy telke egymással szemben feküdt.

Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalinnak két háza volt Szentkirályon. Haláluk után az örökösök kb. 1906-ban kiadták a házakat. Az egyiket Friedmann Dávid, a másikat Weisz … bérelte. Mindkettő szatócsbolt lett. (A két családból csak Varsányi (Weisz) Miska bácsi és leszármazottai maradtak életben.) A két (átalakított) házban jelenleg özv. Kránitz Ferencné (Mándó Magdi) a másikban Gőbölös Jenőék laknak.

Bajszi Porcsa Józseffel és Istvánnal is harmadik unokatestvérek voltunk, vagyok mindkét oldalról anyai ágon. (Imrejankó Varga Erzsébet – Toldi Erzsébet)

Anyai, nagyapai ükapám Cserepes Porcsa János, ükanyám neve Biacs Erzsébet valamikor a 19. század első felében születtek. Ükanyám halt meg később 1895. január 2-án. Házuk valahol a mostani Lakatos ház és Sík dr. felesége által vásárolt (most épülő öregek háza) helyén állt. Ezen a telken épült déd nagybátyám (Alsó Cserepes Porcsa Ferenc) és dédapám (Felső Cserepes Mihály) háza. Ez utóbbi háznak a helyén építette 1928-ban a most átépítés alatt álló házat. Az építkezése során kiderül, hogy a telek helyén valamikor temető volt. Dédapám 1917-ben az I. Világháború frontján szerzett vesebetegségben hal meg.

Göbölös Jenő csurgóihögyi emeletes pincéje (Csurgó város pincéje mellett) és a hozzátartozó telek a családunk szőlőhegye volt. Gyerekkoromban még én is kapáltam….

…A szetkirályi templom csillárai még mindig őrzik ükapám Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin emlékét.

 

Kiss Zoltán

 

Megjegyzés:

Amint írásom elején már közöltem, ezt a történetet 2011- ben lezártam. Természetesnek tartom, hogy a később keletkezett Szentkirályról, családomról szóló egyes történetek a későbbi írásokban megjelentek, vagy megjelennek.

Kapcsolódó képek, írások (facebook):

https://www.facebook.com/pkisszoltan/posts/pfbid0o9ArqNYdJ6yq2kEPkytTQeUV6kunee7hn9Cr865gvcibgotRyHk8P7H642WxtL6Pl