Megjelent a BAJOMI KRÓNIKA leújabb száma.
A kiadvány első 19 oldalát a képre bökve olvashatják.
A kiadványt nyomtatott formában minden nagybajomi háztartás megkapta, vagy meg fogja kapni.
Az egész kiadvány rövidesen valószínű Nagybajom hivatalos honlapján is hozzáférhető lesz. (https://nagybajom.hu/sajto/)
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 14.
SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY
Emlékezem, tehát vagyok
Családom Porcsa családfája
Porcsa családok (részlet)
(2011-ig foglalkoztam a Porcsa családok interneten fellelhető történetével. A szerkesztését 2011-ben lezártam. Most teszem ezen a lapon is közzé.)
Bevezetés
„Verba volant, scripta manent”
Hammurapi agyagtábláinál tartósabbat még nem fedeztek fel. Az iratokat, fényképeket azonban nem lehet agyagtáblába vésni. Marad tehát a papír.
A családi hagyatékot Nagybajomba szállítva a szentkirályi házból zsákszámra hoztuk a régi leveleket. Itthon először válogatatlanul szórtam a kazánba. Később egyre régebbiek kerültek elő. Nem volt szívem elégetni őket. Tudom, ha így maradnak előbb utóbb tűzre kerülnek, mert később senki sem tudja miről szólnak, mit ábrázolnak.
Rendszerre volt szükségem ahhoz, hogy a dokumentumokat sorba rakjam.
Ekkor minden szákértelem nélkül elkezdtem összeállítani a szentkirályi Porcsa családfát, hogy a későbbi olvasó tudja, kikről van szó, kinek a fényképét tartja a kezében.
Dédnagyanyám Cserepes Porcsa Mihályné, született Porcsa Örzse (a családban Bözse) gyerekkorom legfogékonyabb részében egészen ifjú koromig (1964) mellette éltem. Testvére Szentpáli Porcsa Mihály (Pista) még hosszabb életet élt. Nővére Porcsa Katalin korán meghalt. Leányát Oskola Zsófiát dédanyám leány korában szinte saját lányaként nevelte. Leszármazottaikkal is szoros maradt a kapcsolatunk. Édesanyámat gyakran hívták Gyékényesre Vindisékhez. Magam is gyakran jártam Piroskáékhoz Alsokba, ahol mindig szeretettel fogadtak. Zsófinéném egyik unokája Lőrincz Sándorné, született Vindis Katalin, Pista bátyám egyik unokája Porcsa Miska (Michael) keresztapám lett. Mint ahogy a Cserepes Porcsa ágból keresztanyám lett (Gelencsérné) Buncsákné, született Cserepes Porcsa Erzsébet (Bózsi Bözsi néném) is.
Porcsa családok
2005 május 5-én halt meg édesanyám Kiss Józsefné született (Cserepes) Porcsa Erzsébet, rá két napra május 7-én (Bajszi) Porcsa István. Ezzel Porrogszentkirályon kihaltak a Porcsák. Porcsa vezetéknevű, sőt tudtommal oldalági leszármazott sem él Szentkirályon.
A még élő Porcsák tudomásom szerint
Buncsák Gusztávné szül. (Alsó Cserepes; Bózsi) Porcsa Erzsébet kb. 80-90 év körüli – Csurgón él (keresztanyám); Két fia, négy unokája és azok gyermekei és dédunokái élnek Csurgón illetve Balatonföldváron és Budapesten.
Vármos Józsefné (Alsó Cserepes) Porcsa Margit 70-80 év közötti – Csurgón;
Fia él még Csurgón.
(Porcsapali) Porcsa István?, József? 50 év körüli – Csurgón.
Tudomásom szerint legalább egy fia illetve talán unokái élnek a környéken
(Porcsajóska – Komorás -) Porcsa István 80 év körüli – Kaposváron;
Fia: Porcsa István 60 év körüli – Kaposváron. Unokája: Porcsa Katalin – Kaposváron laknak;
(Bajszi) Porcsa István gyermekei:
Porcsa Tamás 40-50 év körüli és talán gyermekei (személyesen nem ismerem) – Jutában;
Szereczné Porcsa Gabriella ? és talán gyermekei (személyesen nem ismerem)
– Kaposváron él;
(Bajszi) Porcsa József leánya : (tanítónő) 60 év körüli és talán gyermekei – valahol belső Somogyban vagy Kaposváron élnek;
Ágostonné (Szentpáli) Porcsa Ilona 50 év feletti valamint egy felnőtt lánya és talán gyermeke, egy középiskolás-korú leánya – Kaposváron élnek.
Porcsák élnek Dombóvár és környékén: Kundon. Magukat Porrogszentkirályról származtatják.
Forrás: Porcsa Rita (Dombóvár)
Ha valaki szeretné feldolgozni a Porcsa családok történetét, ami az írott dokumentumokon kívül az érintett családok emlékezetére épít, ez az utolsó pillanatban van. Kutatómunkára én sem vállalkozom. Nem beszélek idegen nyelveket. Nincsenek illúzióim, az emlékezet lyukas, nem mindig fedi a teljes igazságot. Ami miatt „tollat” ragadtam az, hogy édesanyám hagyatékát rendezve az előkerült dokumentumok: fényképek, egyéb iratok az utókor számára szemétté vállnak, kidobásra kerülnek.
A Porcsa nemzetség családjai valamennyien jómódú, szorgalmas, kitartó, törekvő emberek voltak. Természetesen, ahány ember annyiféle.
Az 1940-es évek végén a következő Porcsa családok laktak Porrogszentkirályon:
Bajszi Porcsák
Cserepes Porcsák (Alsó, Felső)
Porcsa Jóskáék ( Komorás? )
Csurgón:
Porcsa Pali.
Porrogszentpálon:
Szentpáli Porcsák
(Porcsajóska – Komorás) Porcsa István (80) szerint többen is voltak.
Jellemző, hogy az 1940-es évek végén a hat porrogszentkirályi polgári jellegű házból négy Porcsáké volt. A leggazdagabbak a Szentpáli Porcsák voltak 100 hold körüli földdel, cséplőgép tulajdonnal, polgári házzal. Öreg Pista bátyám megyei képviselőtestületi tagsággal.
Itt jegyzem meg, hogy a Szentpáli Porcsa és a Cserepes Porcsa családokban – érdekes módon – minden Mihály keresztnevű családtagot Pistának szólítottak, pedig nem volt második keresztnevük.
A szentkirály környéki Porcsa családokból az 1920-ban született (Szentpáli) Porcsa Mihály volt az, aki először szerzett diplomát. A mércét életével magasra tette. Tanároskodott Csurgón, Szombathelyen és Edmontonban.(1956 után menekülnie kellett.) Élete volt a színház. Gyerekkorától – az utolsó beteg éveket leszámítva – rendezett, játszott, elsősorban fiatalokkal foglalkozva. Nyári szünetekben végigjárta az egész világot.
A Rákosi időszak szinte az összes család életében gyökeres fordulatot hozott. Házaikat kisajátították, egyesekét véglegesen elvették, vagyonukat „felajánlották” az államnak. Akiket nem telepítettek ki Hortobágyra, nem vittek el Recskre?, vagy Kistarcsára?, azok a faluból hosszabb, rövidebb időre elmenekültek, nagy részük végleg.
Elmélkedés a Porcsa családnév eredetéről
Édesanyám véleménye szerint a Porcsák talán a templomépítőkkel kerültek Szentkirályra.
(Szentpáli) Porcsa Mihály szerint, – aki a II. világháború idején, Kolozsváron szerzett magyar-német szakos diplomát – magyar nyelv professzora azt mondta, a Porcsa egy szép régi magyar név, ami a porocska szóból rövidüléssel keletkezett.
1972 nyarán Miska meghívott egy 18 napos ausztriai-olaszországi körútra. A vonaton egy olasz arisztokratával beszélgetve (Miska beszélt olaszul is) az illető azt kérdezte, hogy a milánói grófi Porcsa ágból származunk-e?
Porcsa (Porcia) városa:
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4…
Porcsa (Porcia) címer:
https://hu.wikibooks.org/…/C%C3…/Porcia_c%C3%ADmer
Porcia (Porcsa) herceg:
http://real-eod.mtak.hu/…/CsaladHely…
Amikor 2005 karácsonyán internet hozzáférésem lett, az egyik legelső tevékenységem az volt, hogy a keresőbe beírtam a Porcsa nevet.
Az internet elérés előtt úgy tudtam, hogy az országban csak Porrogszentkirály környékén éltek Porcsák.
Itt találkozta először a Dombóvár környéki ággal.
Itt tudtam meg, hogy a kadarkúti iparosok között is volt Porcsa.
http://www.radixindex.com/en/surname_index/surname/porcsa
Itt találkoztam azzal, hogy Porcsa családnév, Porcsalma községnév a török porta-val rokon, esetleg orosz eredetű.
Itt találtam egyik oldalon, hogy a török időkben valahol a Balkánon tevékenykedett egy Porcsa nevű török hadvezér: Gázi Porcsa (1441 körül). Forrás: Zsarnó várának története
(Žrnov, Avala, Havala)(Evija Cselebi nyomán)
http://wikimapia.org/6118861/hu/Zsarn%C3%B3-v%C3%A1ra
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=788161061210717&id=188131494547013
Volt olyan gondolatom is, hogy a török idők után talán a vend betelepülőkkel kerültek a Porcsák Szentkirályra, de erre az interneten nem találtam utalást.
PORCSA VÁR (Ausztriában, közel Szlovéniához):
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4!1s0x0…
Régi magyar családnevek névvégmutató szótára XIV – XVII század. Szerkesztette: Farkas Tamás ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Magyar Nyelvtudományi Társaság Budapest, 2009. szerint a Porcsa családnév első előfordulása 1548. A személyekkel való származási kapcsolatra utaló családnevek közé sorolja. Itt az apára utaló családi nevek alcsoportjába osztja. Ide tartoznak az egyházi, valamint a régi világi személynevekből alakult családnevek.
http://mek.oszk.hu/08900/08923/08923.pdf
Családom
A Porcsa család családfájának csak a koronáját látom, melynek ágai közel kerültek egymáshoz és néhol összenőttek.
Véleményem szerint a Szentkirály környéki Porcsák egy közös őstől származnak. A legkevesebbet a Porcsapali családról tudok, bár fiukat Csurgón tanítottam is. Azt viszont édesanyámtól tudom, hogy Szentkirályról származnak.
Családunk általam is dokumentumokkal igazolhatóan leszármazottja a Cserepes Porcsáknak és Szentpáli Porcsák szüleinek.
Porcsa dédanyám, nagyanyám, édesanyám szerint ági rokonságban vagyunk a Porcsa Jóskáék családjával is. A családi történet arról szólt, hogy azért nem tartják a rokoni kapcsolatot, mert valaki, valamikor valakit, valamelyik lakodalomban nem a rokonsági foknak megfelelő helyre ültetett. A rokonság igaz lehet azért is, mert a Szentpáliak szülei: Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin, és Porcsa Jóskáék két nagy telke egymással szemben feküdt.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalinnak két háza volt Szentkirályon. Haláluk után az örökösök kb. 1906-ban kiadták a házakat. Az egyiket Friedmann Dávid, a másikat Weisz … bérelte. Mindkettő szatócsbolt lett. (A két családból csak Varsányi (Weisz) Miska bácsi és leszármazottai maradtak életben.) A két (átalakított) házban jelenleg özv. Kránitz Ferencné (Mándó Magdi) a másikban Gőbölös Jenőék laknak.
Bajszi Porcsa Józseffel és Istvánnal is harmadik unokatestvérek voltunk, vagyok mindkét oldalról anyai ágon. (Imrejankó Varga Erzsébet – Toldi Erzsébet)
Anyai, nagyapai ükapám Cserepes Porcsa János, ükanyám neve Biacs Erzsébet valamikor a 19. század első felében születtek. Ükanyám halt meg később 1895. január 2-án. Házuk valahol a mostani Lakatos ház és Sík dr. felesége által vásárolt (most épülő öregek háza) helyén állt. Ezen a telken épült déd nagybátyám (Alsó Cserepes Porcsa Ferenc) és dédapám (Felső Cserepes Mihály) háza. Ez utóbbi háznak a helyén építette 1928-ban a most átépítés alatt álló házat. Az építkezése során kiderül, hogy a telek helyén valamikor temető volt. Dédapám 1917-ben az I. Világháború frontján szerzett vesebetegségben hal meg.
Göbölös Jenő csurgóihögyi emeletes pincéje (Csurgó város pincéje mellett) és a hozzátartozó telek a családunk szőlőhegye volt. Gyerekkoromban még én is kapáltam….
…A szetkirályi templom csillárai még mindig őrzik ükapám Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin emlékét.
Kiss Zoltán
Megjegyzés:
Amint írásom elején már közöltem, ezt a történetet 2011- ben lezártam. Természetesnek tartom, hogy a később keletkezett Szentkirályról, családomról szóló egyes történetek a későbbi írásokban megjelentek, vagy megjelennek.
Kapcsolódó képek, írások (facebook):
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 7.
SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY
Emlékezem, tehát vagyok
Kiss Miklós lakodalmán: az alsoki sógor Kiss István, özv.Felső Cserepes Porcsa Mihályné nagymamánk, ifj Imrankó Varga János, Szentpáli Porcsa Sándorné, Kiss Margit, az alsoki (gyékényesi) Kiss Istvánné sz, Vjndis Piroska, ifj. Kiss István, Kiss Katalin
Rokonok
Az apai ág Zákánytelephez, míg az anyai ág Porrogszentkirályhoz köt.
Apám a foci révén került a csurgói érettségi (1927) után Nagyatádra egy ügyvédi irodába, majd a taranyi jegyzőségre írnoknak.
Középcsatára lett az akkori atádi csapatnak. Emlékét az Ormai polgármester úr interneten is elérhető visszaemlékezése is őrzi.
Jól focizott. Középcsatárként jól használta gyorsaságát, testi erejét.
Megkérdeztem tőle, kihez hasonlítaná játékát? Bene Ferencet nevezte meg.
Sose láttam focizni. Anyám számára tabu volt a foci. Az utolsó, még Gyékényesből származó emlék szerint kificamodott bokával két játékostársa nyakába kapaszkodva érkezett haza. Szerintem ezen a napon focizott utoljára.
A taranyi jegyzőségről jelentkezett a szombathelyi jegyzőképzőbe, melyet saját erőből elvégzett. Kisebb kitérők után került a porrogi jegyzőségre segédjegyzőnek. A főjegyző ekkor Petes nevezetű volt.
A főjegyző nyugdíjazása után megpályázta a főjegyzői állást. Pályázatát azonban nem terjesztették a képviselőtestület elé. Amikor ezt apám a szolgabírónak szóvá tette, a szolgabíró kihúzta íróasztala fiókját, az íróasztalra tette pisztolyát és ezt mondta neki: ha ennyire dehonesztáló ez az ön számára, lője főbe magát.
A szolgabíró döntését anyám még évtizedekig felemlegette: a szolgabíró nem akart „kezétcsókolomot” köszönni egy parasztlánynak.
A főjegyző Szabó Ferenc lett.
Apám nevéhez két somogyi focipálya építése köthető: a szentkirályi temető melletti porrog-porrogszentkirályi és a Gyékényes falusi.
Építése idején a gyékényesi malom mellett állt a focipálya.
Apám munkája során ismerkedett meg a porrogszentkirályi községi bíró Porcsa Mihály leányával.
Nagyapám köztiszteletbe álló lakos volt Szentkirályon. Nem nagyon emlékszem rá. Öt éves voltam, amikor meghalt.
Nagyanyám szerint nagykorúságának elérésétől haláláig a település választott képviselő-testületi tagja volt. A kommün után neki is köszönhetően nem volt megtorlás Szentkirályon.
Nagyapám negyven kataszteri hold szántóföldön és hat hold körüli erdőn gazdálkodott. Gazdaságát folyamatosan fejlesztette. Fiatal korában lovakkal foglalkozott, később szimentáli fajtájú bikákat nevelt. Két állandó cseléd és azok (napszámosként) hozzátartozói segítették munkáját. Alkalmazottait családtagjainak tekintette. Az előszobában volt egy cseresznyefából készíttetett kihúzható asztal, mely az ő keresztelőjére készült. Ezt ülte körül a cselédség és a család. (Akkora volt az asztal, hogy kihúzva gyermekként pingpong-asztalnak használtuk. Amikor már nem lakott senki az épületben utoljára az ablakon át törtek be a betörők és ott lopták el az asztalt.)
Gyakran került az asztalra baromfi. Melynek húsosabb részeit az erősebb fizikai munkát végzők kapták.
Volt olyan, hogy a frontra induló bevonulót nagyanyám tarisznyázta fel. Itt látták gyermekei utoljára bevonuló édesapjukat.
Nagyanyám, drága nagyanyám, aki terhességébe belerokkant. Életét görbén élte le. Ő dagasztotta, sütötte a kenyeret. Hajnalban dagasztott „padláscsurogásig”. Délre kisült az egész héten fogyasztott kenyér. Elvégezte a házkörüli munkákat, segített az állatok etetésében, fejvékában vitte a früstököt, az ebédet a határban dolgozóknak. Kapálta a határban a kukoricát és szőlőt, egyelte a répát, mákot. Majd gyalogmunkás lett a kaposvári állami gazdaságban. Később a helyi tsz-ben mint téesz tag munkaegységért dolgozott.
Vonaton szállította szalmával bélelt, vászonnal levarrt nagy vesszővékákban az almát a piacra.
Főiskolás koromban Pécsre hetente hozta sporttáskában az almát és az anyám által sütött és dobozolt süteményt. Én, ha ráértem, vártam a vasút állomáson az esti húszasnál, vagy cipelte egyedül a kollégiumba a nekem készített táskában lévő csomagot.
Szobatársaim ismerték. A pakk az asztalra került. Másnap az üres táskát vittem, vagy vitte valamelyik szobatársam a piacra.
Családja az Imrejankó Varga Ferenc családja volt. Imrankó Jancsi bátyám és családja, amiben csak tudott segített bennünket. Szükségünk is volt rá.
Dédanyám leánykori neve Porcsa Erzsébet, dédapám Cserepes Porcsa Mihály. Két különböző Porcsa család gyermekei. Úgy gondolom, hogy dédanyám családja volt a gazdagabb. A Porcsa családok általában a módosabbak közé tartoztak Szentkirályon. Abból gondolom, hogy dédanyám édesapja volt a gazdagabb, mert ő ajándékozta az evangélikus templom csillárait. Tudomásom szerint az adományozás tényét a szentkirályi evangélikus matrikula is őrzi.
Porcsa Mihálynak és a porrogi származású korán elhalt Lakatos Katalinnak három gyermeke született. Mihály, Katalin és Erzsébet. Közülük Mihály és Katalin Porrogszentpálon alapított családot. Ahogy megítélem jó partit csináltak.
Katalin korai halála után gyermekét Zsófi nénémet dédanyám nevelte. Zsófi néném Gyékényesre ment férjhez Ritecz nevezetűhöz – ugyancsak jól.
Az 1928-ban épült családi házunk részben hitelből készült. A kezes Zsófi néném volt. A hiteleket nagyapám még a háború befejezése után is fizette.
Gyékényesen, amíg le nem bontották, az evangélikus templomban barokk oltár és padjai őrizték a Riteczek emlékét. Ugyan csak fájt a családnak, amikor eljutott a bontás híre hozzájuk.
Érdekes módon nem találhatók a gyékényesi filia honlapján Kapi Béláné (Marjai Böbi) visszaemlékezései sem. Pedig valaha ott voltak.
Dédanyám szülei a falu közepén laktak. Velük szemben lakott a Komorás Porcsa család, akiknek házát az 1950-es évek elején államosították. Ez lett a szentkirályi orvosi lakás és rendelő (Dr. Kocsmár József, Dr. Ratkai Imre, Dr. Jekisa Sándor.) Ma nem tudom, kik lakják. Komorás Porcsa Pista bácsi – feltételezem – feleségének házába költözött, a Fülöp féle házba, melyet átalakíttatott. Ma Ureczky Attila leánya és családja lakja.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Erzsébet telkén lévő két házat két zsidó családnak adták ki az örökösök. A zsidók mindkét házban szatócsboltot üzemeltettek. Deportálásuk után az egyik házat a ma is a házban lakó Kránicz Ferencné felmenői, a másikat Gőbölös Jenő szülei vették meg. Mind a kettőt átépítették, az utcafronton egy szobát építve hozzá. A Gőbölös Jenő féle ház kertje megmaradt, Alsókertként használtuk. Ekkor a kertben néhány almafa mellett szilvafák voltak. A kert végét szántónak használtunk. Még kenderre is emlékszem, melyet itt termesztettünk. A telek végéből – bizonyos időjárás viszonyok között – felsejlettek a horvát hegyek. A kertet később Gőbölös Jenő vette meg az egyik csugói-högyi szőlőnkkel együtt, amelyen egy borona alapra épült paticsfalú présház állt. A telken oltás szőlőt termeltünk. A hajlatban egy áthatolhatatlan gyepűvel, rajta kívül talán a negyvenes évekbe ültetett aranyparmin fajtájú almafákkal. A présház helyén Jenő egy emeletes présházat épített. Ez a szőlő valószínű Cserepes Porcsa örökség volt.
A legenda szerint valamelyik felmenőm jó viszonyt ápolt a betyárokkal. Gyakran éjszakázott a högyön. Az itt tanyázó betyárok nappal a szőlő végén lévő gyepűben húzódtak meg és hallgatták ki a kapáló asszonyokat, melyet másnap a papának elmeséltek.
Dédanyám határozott egyéniség volt. Dédapám halála után (talán előtte is) ő viselte, akarta viselni a kalapot a családban. Jól főzött. A főzést, amikor egybe költöztünk, édesanyám vette át a cukros süteményekkel együtt. Míg a kelt tészták és sós sütemények sütése édesanyámon kívül a két nagymamára hárult.
Az interneten valahol találtam egy régi térképet Porrogszentkirályról mely a Cserepes Porcsa házhelyet jelölte, melyen ma Lakatosné és szomszédjában családi házunk áll. Az a manzárdtetős ház, mely jelenleg a helyi háziorvos feleségének tulajdona, öregek otthonaként funkcionál.
Az eredeti házhelyen valamikor régen a második világháborút, talán még az első világháborút megelőzően is három Cserepes Porcsa család gazdálkodott. Cserepes Porcsa Mihály, Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családja.
Valamikor a telket ketté osztották. A jelenlegi állapotot figyelembe véve a mostani Lakatos féle házon, melynek még ma is két bejárata van Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családjaik osztoztak. Ők lettek az Alsók. A másik telken Cserepes Porcsa Mihályék laktak. Ők lettek a Felsők.
A Felsők – a rendelkezésemre álló anyakönyvek szerint – vitték magukkal özvegy Cserepes Porcsa Mihálné született Biacs Erzsébetet. Arról nincsenek ismereteim, hogy az osztozkodás milyen körülmények között ment végbe. Arra emlékszem, hogy Jancsi bátyámékkal jó volt a kapcsolatunk, míg Ferkó bátyám második özvegy feleségét épp, hogy látásból ismertem. Ezért lepődtem meg azon, hogy a második házasságból származó (Vármosné) Cserepes Porcsa Margitot édesanyám határozott kérésére halotti torára meg kellett hívnom. Ferkó bátyámék válásának oka a kierőszakolt házasság volt. Ferkó bátyám és első felesége ugyanis első unokatestvérek voltak. Mi jó kapcsolatba voltunk az első feleséggel Bózsiék Ángyommal és Bózsi Bözsi nénémmel (sz. Alsó Cserepes Porcsa Erzsébettel). Bözsi néném keresztanyám, míg gyermekeiknek szüleim keresztszülei lettek. A kereszttestvéri kapcsolatot még ma is tartjuk.
Dédapámék a saját telkükön a meglévő istálló elé házat építettek. Ezt a házat – az érzésem szerin dédanyám hatására – nagyapám lebontatta, helyére épült a mai ház. A telek gazdasági épületekkel is bővült.
Kiss Zoltán
Kapcsolódó képek, írások (facebook):
Kapcsolódó cikkek:
https://www.nagybajom-figyelo.hu/nem-felejthetunk/
https://www.nagybajom-figyelo.hu/a-szabadsag-napja-2/
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.
SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY
Emlékezem, tehát vagyok
A térkép alatt lévő utalás Porrog-Szent-Király a 19, század végén készült kataszteri térképeihez vezet. Az 5-ös számú fénykép a belterületi ingatlanokat is mutatja.
Így talán senki sem írta le Porrogszentkirály nevét. Valaha a címben szereplő névvel találkoztam már így is: Porrog-Szent-Király.
Az írás címe azonban számomra mégis ismerősen hangzik.
A faluból és környékéről – az atádi kórház megnyitása előtt – a kórházi ellátásra szorulókat a nagykanizsai kórházba szállították.
A környéken a dombok högyekké magasztosultak (Szentmihályi-högy, Látó-högy, Zákányi-högy, Pápai-högy, Porrogi-högy, Csurgói-högy).
Horhosait Zrínyi vitézeinek lovai is koptatták.
Ez az írás nem tekinthető hitelesnek. Még a nevek esetében sem. Ezek csupán saját emlékek, melyek az idők folyamán torzulhattak.
A leírtak több mint egy évszázad családi és saját emlékeimet tartalmazzák.
Porrogszentkirállyal kapcsolatosan – hallomásom szerint – két könyv is keletkezett. Az egyik a Cser tanító úr által írt írás.
A másik Siflin Jancsi bátyám által mesélt történeteket tartalmazza. Leírja többek között Szent László király legendáját.
Valamikor én is olvastam.
A könyvből, ami családunkat érinti az igaz, hogy az első világháború idején dédapám és nagyapám is katona volt. Dédapám azonban nem a fronton, hanem a pécsi honvédkórházban a fronton szerzett vesebetegségben halt meg. A szentkirályi temetőben nyugszik.
Az említett könyv a rendszerváltozás első ciklusában jelent meg Barát Feri, Siflin Jancsi bátyám porrogi származású veje szentkirályi polgármestersége idején.
Jancsi bátyám régi történeteket mesélő, relikviákat gyűjtő, erdőjáró ember volt. Ügyesen dolgozott a fával. Talán még hordókat is készített. Apám első temetői keresztjét is ő készítette. Hogy hivatalosan hogy hívták, Varga vagy Kardos már nem emlékszem.
A csurgói Wittné egy tanulmányban a szentkirályi tisztálkodási szokásokat jegyezte le. Az adatközlő Bózsiék ángyom (Alsó Cserepes Porcsa Ferencné) volt. Ángyom az adatszolgáltatáskor Wittné csurgói szomszédságában élt.
Wittnét a porrogszentpáli születésű Papp Imre tanár fertőzte meg a honismerettel. Papp Imre második munkahelye a porrogszenkirályi iskola volt. Innen került a csurgói 1. sz. iskolához, melynek telkén épült iskola ma Eötvös néven ismert. Valamikor ennek az iskolának az elődjében működött a prepa (tanítóképző), majd a polgári iskola.
Wittné írására az interneten leltem.
Papp Imre és felesége, Magdi írásait, gyűjtéseit minden bizonnyal a csurgói múzeum őrzi. A porrogi gyűjtéseket tanítóképzősként a porrogi Pintér Ilona (később Tóthné) szervezte. A gyűjtésben én is segédkeztem. Az anyag egy ideig szentkirályi házunk padlásán pihent.
Porrogszentkirály minden bizonnyal ősi magyar település, mely lakossága a török időkben megritkulhatott. Határában fekszik Kispápa, ami a török-járás idején elpusztult. Helyét a Pápai-högy őrzi. Feltételezésem szerint a szőlőjében Csokonai Vitéz Mihály valamelyik Kovács nevű tanítványa révén járhatott.
A török-járás után a „Szenkirált” és a környező települések népességét vend telepesekkel pótolták. Emléküket egyes tájszavak, vezeték és ragadványnevek is őrzik. Vend beszédre felmenőim még a legöregebbek sem emlékeztek. Arról viszont meséltek, hogy lovas-kocsival Toplicára jártak fürdeni.
A faluban tájnyelven beszéltek. A boltban elhangozhatott: „Halli. halli: aggyon cájgot!” (élesztőt), vagy családban, este: „Ögyél könyeret möggye, ha nem kő, mögöszöd hónap rögge!”
Számomra Kaposvár ma is Kapozsvár.
(Az idézetek nem Porroszentkirályra, hanem elsősorban a nyelvjárásra utalnak, amit Szentkirályon is beszéltek.)
Valamikor a következő Porrogszenkirályról szóló adalékot az interneten leltem. Most ide másolom:
“Porrogszentkirály. E néven még nem említtetik XVI. és XVII. századbeli egyházi jegyzőkönyveinkben. 1550-ben Enyingi Török János, 1583. pedig a Zrinyi család birtoka volt. Zalanthay Pétert 1631. jún. 25. Csepregben Kis Bertalan püspök a somogymegyei Szentkirályra avatta fel. (Ordinatus in pagum Szent Király Comitatus Somogiensis.) Garázda életü lelkész volt. Nagybajomban Laskói Sándor proszenior s több lelkész és más hallgató jelenlétében a reformátusoknak esküdött fel. Kisbajomban volt ezután református lelkész, mint ilyen részt vett 1634. jún. 7. a kiskomáromi gyűlésen. De sok volt a panasz ellene. Mikor lerészegedett, összeveszett a polgárokkal és késhez is kapott. Nem lehetetlen, hogy Légrádi Gergely is, akit 1626. Újkéren avattak fel Somodi Gergellyel együtt, már ezen a Szentkirályon lelkészkedett. Ellenben Horváth Györgyöt 1645. és Miskolczy Mihályt 1648. már valószinüleg a vasmegyei Szentkirályra avatták fel. Musay püspök 1661. a somogyi Szentkirályt is az anyagyülekezetek közé sorolja.[1]
De a türelmi rendelet után 2 évre – 1783-ban – újra feléledt a környék és vele Csurgó evangélikussága is. Ebben nagy szerepe volt a szomszédos Porrogszentkirály erõs hitű lelkészének, Balliér Istvánnak, a késõbbi esperesnek. 1784-ben a csurgói evangélikusok már Porrogszentkirály fiókegyházaként vettek részt az ottani zsúptetõs, fatemplom építésében. Ezt követõen pedig – növekvõ lélekszámban – hosszú évtizedeken át csapatostul jártak Porrogszentkirályra istentiszteletre.
[1] Eht. Eml. 69. 72. 83. 148. Thury E. 283. 287. Somogy m. mon. 130.”
Kiss Zoltán
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.
SZENKERA
SZENKIRÁL
SZENTKIRÁLY
Emlékezem, tehát vagyok
Nem ez az első írásom mely Porrogszentkirállyal foglalkozik. Van közöttük olyan, ami az interneten is olvasható.
Az írásaim megjelenését az életem eseményei befolyásolják.
Erdő, erdő, erdő …
Szeptember végén kaptam egy tértivevényes levelet melyben a Porrogszentkirályi Pápai-erdei Erdőhasznosító Erdőbirtokossági Társulat közgyűlésére invitálnak. Az aláírók közül a három szentkirályit személyesen is ismerem. A negyediket nem. A neve ismerősen cseng (Berzence), de soha sem találkoztunk. A negyedik – akit nem ismerek – felajánlja és küldi az általa már aláírt meghatalmazást, mely a társulat közgyűléseire szól, és arra vonatkozik, hogy tulajdoni részem arányában helyettem szavazhat. Nahát, elmehet az én tulajdoni részemmel.
Ez még csak hagyján, de tudomásom szerint ezt a megbízólevelet minden társulati tagnak elküldte. Konkrétan a porrogszentkirályiaknak is. Azoknak is, akik részt tudnak venni a közgyűlésen. A társulat elnöke 2024. szeptember 8-án hunyt el. Még örököse sem tud részt venni a közgyűlésen, mert a hagyatéki eljárás sem zajlódhatott le. Az igaz, hogy a meghívóban szabálytalanságra hivatkoznak.
Ha épek a kezeim és szabad mindkettő, akkor vajon a jobb fülemet melyik kezemmel vakarom meg?
Normális esetben a megbízó bízza meg a megbízottat – nem fordítva.
Elvi okokból –még akkor is, ha szavazatom gyakorlatilag nem ér semmit- a meghatalmazást nem neki adom, hanem rokonomnak, vagy valamelyik tősgyökeres szentkirályi ismerősömnek.
Harminckét évig voltam Porrogszentkirály állandó lakója, még akkor is, ha pár évig állandó lakhelyem nem Porrogszentkirály volt.
Szentkirály mindig kis község volt. Mindenki mindenkit ismert.
Szüleim arra tanítottak, hogy a településen mindenkinek előre köszönjek, mert ha én nem ismerem, ő biztosan tudja, hogy én ki vagyok. Anyai felmenőim évszázadokig szentkirályiak voltak. Apám –bár ezt soha nem mondták- amolyan „gyütt-mönt” volt. Felmenői berzenceiek, zákányiak voltak. Ő maga otthon érezte magát Zákányban, Gyékényesen és Szentkirályon is.
Ötven éve nem Szentkirályon élek. Egykori rokonaim legnagyobb része meghalt, ahogy egyre kevesebben vannak közvetlen ismerőseim is.
Mi köt Szentkirályhoz?
Az emlékeim, a temető, a még élő rokon család, a még mindig meglévő szentkirályi bútorok és a közbirtokossági tagság.
Anyai nagyapámnak annyi erdeje volt a környék erdeiben, hogy évente a kitermelt ritkításból fel tudta volna fűteni négyszobás, nagy légterű, betonfödémű házát. Igaz, ameddig volt, a konyhákat ágfával, sipróval fűtötték.
A nagy ház első kifestését a festő tűzifáért vállalta.
Első favágási élményem épp a Pápai-erdőhöz köt. Itt láttam először gyermekként favágást, ettem a rőzsén sütött szalonnát. Utolsó emlékem erdeinkről: késő este a petróleum lámpa fénye alatt a bükkösdi Vicsori erdőnkből szállított akácfát vártuk.
Nagyanyám – aki a szentkirályi tsz tagja volt – halála után a frissen tar-vágott erdőt a gyékényesi tsz elnöke a törvényes határidő után vissza akarta adni az örökös édesanyámnak.
A kisállomás és a falu közötti út csak jó időben és fagyottan volt jól járható. Főiskolából hazautazva éjszaka az erdő mellett lábbal tapogattam ki a gyalogutat.
Kiss Zoltán
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.
Gondolkodom, tehát vagyok
Van egy gyermekmondóka, mely valamikor eszmélésemkor ragadt rám és csak az első két-három sorára emlékszem, a többit később ragasztottam hozzá. Ezt talán 4-5 évesen hallottam először Gyékényesen (Gyikönyösön).
Így hangzik:
Gyíkény – gyákány
Gyün a Gyura bátyám.
Tököt hoz a hátán.
Ha könnyü fővöszi,
Ha nehéz, letöszi.
Erről a mondókáról eszembe jut Gyékényes állomásával együtt, és Zákány.
A gyékényesi vasút állomás vasúti csomópont, melyből vonatok indulnak Zákány – Őrtilos (Légrád – még az ötvenes évek elején is – Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest,
Gyékényes – Porrogszentkirály – Csurgó – Somogyszob – Kaposvár – Dombóvár – Pusztaszabolcs – Budapest,
Gyékényes – Berzence – Szigetvár – Pécs,
Gyékényes – (a drávai hídon keresztül) Kotor – Zágráb – Fiume felé.
Minden irányban az Ős-Dráva kavicsos talaján haladnak a töltések. Bizonyítják ezt a vasútvonal mellett levő működő, vagy elhagyott kavicsbányák.
Mi indokolta ezeknek a vasúti megállóhelyeknek az elnevezését? Szerintem az, hogy a vasút építésekor a megállók ezeknek a településeknek a közigazgatási területén épültek. Így a Porrogszentkirályi-állomás, Gyékényesi-állomás, Zákányi-állomás. Szerintem ez igaz a Légrádi-állomásra is, amit ma Őrtilosi-állomásnak hívnak.
Véleményem szerint az a település melyet ma Zákánynak neveznek csak a vasút építése után alakult ki. Vasutasok telepedtek le a Gyékényesi-vasútállomás és a Zákányi-vasútállomás között, ezért nevezték valaha Zákánytelepnek.
Mi közöm van Gyékényeshez?
Apám itt volt háború után főjegyző.
Itt voltam első osztályos.
Mi közöm volt Zákánytelephez, a Gyékényesi-állomáshoz?
Nagyszüleim, nagynénéim, nagybátyám itt laktak, itt dolgoztak. Apám itt gyerekeskedett.
Itt jártam harmadik osztályba apám rokkant nyugdíjazása után, rettegve a kitelepítésektől itt húztuk meg magunkat.
A kis utca, melyben nagyszüleim háza állt nagyjából a zákányi vasútállomásról indult és a látóhegyi feljáró és az akkor már álló betonhíd között ért ki. Ma talán Rózsa utcának hívják. Egyik szomszédunk annak a háznak a tulajdonosa volt, akinek az épületét megvette az egykori tanács. Később itt lakott az egykori tanácselnök, majd az iskola egykori Vida nevű tanára. A másik szomszédban Magyar Terkáék laktak, akivel udvarukon sokat játszottam.
Az utca végén a kovácsműhely állt. Szabó bácsit és gyermekeit is már Gyékényesből ismertem. Dodi már nagyobb fiú volt, elsősorban Pityuval barátkoztam. Tőlük kaptam egy okarínát. Előbb Pityu megtanított furulyázni, majd okarinázni.
Pajtásaimmal sokat játszottunk az utca végén elterülő, általunk Háromszögnek nevezett réten. Játszottunk a zákányi állmás mögötti patak dzsumbujában. Vagy szánkóztunk az utca végén levő lejtőn a patak felé.
Az iskola jelenleg is a Gyékényesi-vasútállomás közelében van. Naponta a környékbeli gyerekekkel a vasút mellett jártunk iskolába. Tóth Sanyira, Flór Lacira emlékszem. Mindketten a Zákányi-vasútállomás melletti vasutas kaszárnyában laktak. Utunk a focipálya és a mellette fekvő vasúti őrház előtt vezetett el. Az őrház melletti gödörbe megállt a víz, mely télen befagyott. Hazafelé ennek jegén csúszkáltunk. Iskolába-, hazafelé menet huzigáltuk a teherkocsik alján lévő kart. Tetszett, hogy pisszegett. Az őrházzal szemben vasúti átjáró nyílott, melyen át (ha jól emlékszem) meg lehetett közelíteni a vasúti fordítót és a Barákát.
Egy alkalommal magasra nőtt magos sóskát szedtem az őrházzal szemben, melyet iskolatáskám fedele alá fogattam. Hazaérve édesanyámmal főzeléket főzettem belőle. Azóta szeretem a sóska főzeléket tükörtojással, párolt-krumplival.
A Baráka egy vízzel teli elhagyott kavicsbánya gödör volt, melyben fürödni is szoktunk.
Nagybátyám, Géza bácsi fiatalon vasúti kocsi rendezés közben megsérült. Összenyomta a kocsi ütközője. Túlélte. Nyugdíjazták. Lelki sérüléséből talán haláláig nem gyógyult meg. Feleségétől elvált. Talán a család sem tudta, hogy a későbbiek során mi történt feleségével, kisfiával. Ügyes kezű ember volt. Ma is emlékszem arra az elég nagyméretű vasúti személykocsira és teherkocsira melyet számunkra barkácsolt.
Zákánytelepen nagyon szűkösen éltünk. A három szobás házban nagyszüleim, Manci néném, Géza bátyám, és négytagú családunk. Géza bátyámat csak ritkán láttuk. Napközben eltűnt.
A konyhakert mögött folyt el a patak. A rengeteg béka mellett, melyeket összefogdostunk, a patakban láttam először élő halat. Egy színes naphal volt.
Géza bátyám mogyorófa vesszőből, zsinegből, parafa dugóból készített egy horgászfelszerelést. A végére egy gombostűből horgot hajlított. Kivitt a Baráka partra egy bokor alá és otthagyott. Ekkor horgásztam életemben először és utoljára. Amint bedobtam a horgot, a kukacokat a békák leették. Alig vártam, hogy jöjjenek értem.
Vajon mit írjak le több mint hetven éve történtek után? Amit az akkor nyiladozó értelmű nyolc éves kisfiú átélt, akire ráragadt szüleinek félelme. Azt, hogy bármelyik éjszaka jöhet a fekete kocsi és az azt követő teherautó, elhurcoljon bennünket és az Ötvöskónyiba menekült özvegy déd-mamámat és nagymamámat. A rendszer ellenségnek tekintett bennünket, csak azért, mert éjjel nappal robotolt, nélkülözött és gyűjtögette a vagyont a család, vagy az apám a családja szegénysége miatt csak úgy tudta a jegyzőtanfolyamot elvégezni, hogy szegénykonyhán, majd később valamelyik szombathelyi parókián ebédelt.
A rendszer nem volt tekintettel semmire.
A tágabb rokonságban: szétszakították kereszt-szüleimet gyermeküktől. Hortobágyra vitték őket. A nagyszülők a Duna másik oldalára menekültek az unokával.
Nagybátyám unokájával, fiatal terhes unokamenyével Hortobágyon találta magát egy trágyával telt birka-hodályban.
A környékből éjszaka a kitelepítendőket a Gyékényesi-vasútállomáson vagonírozták be. A gyékényesi-állomáson dolgozó vasutasok sejtették a transzport indításának idejét a látszólag indokolatlan szerelvény összeállítás miatt. Ennek híre a kisgyerek füléhez is eljutott éjszakai rettegést okozva.
A falvak értelmes, törekvő lakosságának egy részét kitelepítették, másik részének egy része csapot, papot, vagyont hagyva elmenekült. Beolvadt a „munkásosztályba”. Később nagyon kevesen költöztek haza. Sőt a favak értelmes tanult gyermekeinek jó része is a városokban kötött ki.
Zákánytelp 1951-52. 3. osztály
Az első sor bal szélén ülök
Az iskolában Belénessy Alajosné, Zsóka néni lett a harmadikos tanító nénim.
Az osztályban az ablak felőli sor bal oldali részén ültem, valahol a sor közepén. Geszti Öcsi (Gyula) volt a padtársam. Ennek az oszlopnak első sorában ült jobb oldalon Hargitai Tibike. Akik ismerték tudják, miért írok róla. Elfogadást, kitartást, szorgalmat tanultam tőle. Szégyelltem magam, amikor hangosan kellett olvasnom, amikor a füzetemet kellett összehasonlítani az övével. Én, utólag magam által megállapítva, diszlexiás, diszgáfiás és bizonyos mértékig talán diszkalkuliás is voltam. Mégis matematika tanár lettem. Ezt talán Hargitai Tibi példájának is köszönhetem.
Egy alkalommal Zsóka néni korrepetálásra hívott lakásukra. Épp a száz szorzattá bontását tanultuk. Konyhájukban az asztalnál ültünk. Csabi fia akkor talán 2-3 éves lehetett. Hallottam és láttam, hogy a szobából a konyhába lopakodott és csendben figyelt.
Jó kis osztály voltunk. A gimnáziumban osztálytársam lett Óvári Marika és Rengel Margit. Még legalább öt évfolyamtársam volt a párhuzamos osztályokban.
Szüleim ismerték a Geszti családot. Az is előfordulhat, hogy Öcsivel együtt végeztük az első osztályt Gyékényesen.
Geszti tanító bácsi rábeszélte édesapámat, hogy írasson be furulya szakkörre, mert tisztítja a hallásomat. Máig el tudom furulyázni a Szulikómot.
A gimnáziumból emlékszem Gyula húgára Matildra. Nővérére, aki harmadikos koromban talán nyolcadik osztályos és halálosan szerelmes volt. Mindkét lány pedagógus lett.
Az iskola utcájának végét és a vasútállomás épületét egy fekete út kötötte össze. A Fekete-út a rá hordott salaktól volt fekete. Ezen az úton keresztül gyakran látogattam Gizi nénémet akkori munkahelyén a vasúti személypénztárban. Egy-egy vonat érkezése előtt a folyosóról behallatszott amint Tarjányi bácsi kulcsait csörgetve nyitja az ajtókat, kapukat.
A szűkös helyen rosszul éreztük magunkat. Elsősorban édesanyám. Amint enyhült a politikai helyzet Porrogszenkirályra – haza – költöztünk. Nem a családi házunkba, hanem albérletbe a bolt és Makárék közé a Csicseri féle házba. Az udvari házban lakott a község párttitkára. A hátsó szobába tanyáztak a berényi gépállomás traktorosai.
Kiss Zoltán
Kapcsolódó írások:
NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.
Panasz
Emlékezem, tehát vagyok
„… és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;…”
Miatyánk
„Fájó szívem majd meghasad,
Nem találom sírhantodat…”
Grúz népdal (Szulikó)
2022-ben mindenszentekkor a telepi temetőben jutott tudomásunkra, hogy meghalt Dénes Vince unokaöccse. A közös sírban nyugvó nagyszüleimre, nagynénémre és az ő férjére, Vince bácsira lett temetve.
(Talán váratlanul történt halála? Nem fekszenek felmenői (apja, anyja) a temetőben? Talán nincsen felesége, gyermekei, unokái?)
Megdöbbentett, de túltettük rajta magunkat.
Nem kellett volna.
Öcsémék Dunaújvárosban laknak. Ők is látogatják a temetőt. 2023. október 27-én este szól a telefon. Öcsém keresett, hogy nem találták nagyszüleink és Gizi nénénk sírját. Nem tudtak nagyszüleink sírján mécsest gyújtani. Helyén egy új síremlék áll, melyen egy idegen név szerepel. Mondanom sem kell, éjjel nem tudtam aludni. Rendkívül bántottak a történtek.
Feleségemmel, egyik fiammal mindenszentek napján mi is a temetőbe látogattunk, mint minden évben.
Az öcsém által elmondotthoz képest valamelyest változott a helyzet.
Az új síremléken van a régi síremlékből kivágott gránittábla, mely rögzítése miatt bármikor széttörhet.
Az új síremlék felállítása a síremléket építtető család azon szándékát mutatja, hogy a régi márványtábla eltávolítását követően, szeretett nagynéném halála után közel 50 évvel, szülei és saját sírja a temetőből eltűnjön. A sír egy számunkra idegen család sírhelye legyen.
Nem tudok belenyugodni abba, hogy nagyszüleim sírja a számunkra idegen család családi sírhelye lesz. Ahogy leszármazottaim, öcsém leszármazottai sem felejthetik el dédszüleiket.
Felháborodásomban panaszomat már talán másnap egyéb kéréssel e-mailben elküldtem a település polgármesterének, melyet ajánlott levélben megismételtem. A levélnek ott kell leni az önkormányzat irattárában, mert ellenőriztem. Megkapták.
Miért éppen a polgármesternek panaszkodtam?
A helyi rendeleteket az önkormányzat alkotja. Melynek irányítója a polgármester. Olvastam az önkormányzat az üggyel kapcsolatos rendeletét. Ők a rendelet szerint nem hibáztak. Ahhoz, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, a helyi rendeleten kellene változtatni.
A polgármester kötött szerződést a temető üzemeltetőjével. Végső soron az önkormányzat felelős az üzemeltető által elkövetett törvényességi és egyéb (pl. szokásjogi) hibákért.
Én úgy látom, hogy mivel a temetőnek két tulajdonosa is van, az új tulajdonos által vásárolt temetőrészen (önkormányzati) nincs temetkezés. Anyagi okokból a régi temetőrész lehető legteljesebb kegyeletet is sértő kihasználását az önkormányzat az üzemetetőknek, temettetőknek elnézi. Ez a saját képzelgésem.
A hatósági feladatokat a település jegyzője látja el. A jegyző „főnöke” a polgármester. (A megállapításba bele lehet kötni, de ez a tényen nem változtat.)
Az ügyben lényeges szerepe van a temető üzemeltetőjének. Több szempontból is. A szerződést az üzemeltetővel a polgármester kötötte. Tevékenységéért a polgármester is felelős. A szerződésben az is bent van (nem szó szerint idézem), hogy szakmailag segít a helyi rendelet módosításában is.
Panaszomra a polgármester máig nem reagált. (Igaz nem is kértem.) Hogy intézkedett-e, nem tudom.
Polgári pert indíthatnék. De hát több mint nyolcvan évesen?
Kiss Zoltán
Kapcsolódó írások:
Utoljára frissítve: 2024.06.04. 15:30 óra
NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA:
https://www.valasztas.hu/onk2024
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA:
https://nagybajom.hu/valasztas-2024/
A választás menete:
Minden választópolgár értesítést kapott a Nemzeti Választási Bizottságtól a szavazóköri névjegyzékbe vételről. Kérjük, alaposan olvassa át. Az ott leírtak szerint járjon el.
A szavazókörben a szavazatszámláló bizottságtól a választók négy, a nemzetiségi választójegyzékbe felvettek öt szavazólapot kapnak.
Érvényes a szavazatuk Nagybajomban, ha szavazólapjukon lévő karikákba két egymáskeresztező vonallal adják le szavazatukat
1 polgármester jelöltre
6 képviselő jelöltre
1-1 (párt)listára
illetve a nemzetiségi névjegyzékben felvettek
5 nemzetiségi jelöltre adják le szavazatukat.
KÉRJÜK, MINDENBEN KÖVESSÉK A SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁG KÉRÉSEIT!
SZABÁLYOSAN SZAVAZZANAK!
POLGÁRMESTER JELÖLTEK:
3 jelölt
A választólapon lévő sorrend a 42/2024. (V.06.) számú HVB határozat szerint
https://www.facebook.com/profile.php?id=61558392223830
KÉPVISELŐJELÖLTEK:
NAGYBAJOMfigyelő:
2023. december 08.
Szalai Lidia emlékére
Mostanában ritkán veszek kezembe könyvet, érdeklődésemet mégis felkeltette egy nemrég megjelent mű. Településem, vagy az itt élő emberek sorsa, életútja mindig is érdekelt, mert nekem ez a „történelem”, a valóság.
A Milbacher név a maga szokatlanságával, ritkaságával kitűnt a többi családnév közül, de a család sem volt átlagos. Volt szerencsém ismerni mindegyik tagját, ideig – óráig egy munkahelyen is dolgoztam velük. Tudtam, hogy több, talán tizenöt másik családdal együtt a világháború alatt menekültek délről a szerb és horvát nacionalisták elől. Többször felvetődött bennem, hogy jó lenne megörökíteni ezeknek a családoknak a történetét, mielőtt mindenki elfelejti, de azt hiszem, ma már késő. Éppen emiatt nagy örömömre szolgált, amikor kezembe vehettem Milbacher Róbert Keserű víz című könyvét.
A könyv központi alakja nagyanyja, azonban felmenői életével is megismerkedhetünk a jobbágyfelszabadítás körüli időkig. A mű a levéltári dokumentumok, a hiányos családi emlékezet, és a bevallottan tévedéseket is feltételező fantázia elegye, a szerzőre jellemző, a nagy klasszikusoktól eltérő, a családra jellemző, néha nyers stílusban. Mai világunkhoz képest a család és a nagyanya elképzelhetetlenül küzdelmes életéről szól a regény. Őszinte, a családi szennyesbe is betekintést engedő, ennek ellenére nagyon emberi, szimpátiát keltő az én értelmezésemben. Felkavaró élmény egy ilyen könyv elolvasása, de valószínű, hogy még sokan vagyunk, akik értjük, mit és miért akart közölni velünk a szerző. Köszönöm Róbert, köszönöm docens úr!
Nagybajom, 2023. dec.7. Major Tibor
Major Tibor a NAGYBAJOMfigyelőn megjelent írásai:
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén
