KARÁCSONYI GÁLAEST
Szerző: Kiss Zoltán 2 / 284 oldal
NAGYBAJOMfigyelő:
2023. december 08.
Szalai Lidia emlékére
Mostanában ritkán veszek kezembe könyvet, érdeklődésemet mégis felkeltette egy nemrég megjelent mű. Településem, vagy az itt élő emberek sorsa, életútja mindig is érdekelt, mert nekem ez a „történelem”, a valóság.
A Milbacher név a maga szokatlanságával, ritkaságával kitűnt a többi családnév közül, de a család sem volt átlagos. Volt szerencsém ismerni mindegyik tagját, ideig – óráig egy munkahelyen is dolgoztam velük. Tudtam, hogy több, talán tizenöt másik családdal együtt a világháború alatt menekültek délről a szerb és horvát nacionalisták elől. Többször felvetődött bennem, hogy jó lenne megörökíteni ezeknek a családoknak a történetét, mielőtt mindenki elfelejti, de azt hiszem, ma már késő. Éppen emiatt nagy örömömre szolgált, amikor kezembe vehettem Milbacher Róbert Keserű víz című könyvét.
A könyv központi alakja nagyanyja, azonban felmenői életével is megismerkedhetünk a jobbágyfelszabadítás körüli időkig. A mű a levéltári dokumentumok, a hiányos családi emlékezet, és a bevallottan tévedéseket is feltételező fantázia elegye, a szerzőre jellemző, a nagy klasszikusoktól eltérő, a családra jellemző, néha nyers stílusban. Mai világunkhoz képest a család és a nagyanya elképzelhetetlenül küzdelmes életéről szól a regény. Őszinte, a családi szennyesbe is betekintést engedő, ennek ellenére nagyon emberi, szimpátiát keltő az én értelmezésemben. Felkavaró élmény egy ilyen könyv elolvasása, de valószínű, hogy még sokan vagyunk, akik értjük, mit és miért akart közölni velünk a szerző. Köszönöm Róbert, köszönöm docens úr!
Nagybajom, 2023. dec.7. Major Tibor
Major Tibor a NAGYBAJOMfigyelőn megjelent írásai:
NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 4.
Milbacher Róbert nagybajomi származású író, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense, Átkelés a városon című novellájával Litera -díjat nyert. A Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiírt novellapályázatban a fiatal irodalmárokból álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy egy nem Budapesten született ember szemszögéből milyenek a budapestiek. Kik ők, különböznek-e az úgynevezett vidékiektől. Van-e budapesti, illetve vidéki identitás, életérzés, világlátás, létezik-e valójában a Budapest-vidék ellentét. Ezért meghívásos pályázatukra nem budapesti születésű és többnyire vidéken vagy Budapesttől távol élő írókat kértek fel, hogy írásaikkal mutassák be, hogy milyen az egyes település lakóinak viszonya a fővároshoz. A nagybajomból indult szerző több regényében is gyermekkorának helyszínére, a falusi világra tekint vissza. A Literának nemrégiben az irodalommal való találkozásról beszél, felidézve gyermekkori emlékeit: -Ebben a zárt világban nagyon jónak számított az iskola, és volt egy könyvtár a faluban. A könyvtáros, Éva néni nekem második, szellemi anyukám volt tulajdonképpen. Egyedül élt és gyermekévé fogadott egy kicsit. Nekem tőle jött az irodalmi kultúra. A nagyanyámtól jöttek a mesék, mert tényleg nagy mesélő volt. A könyvtárból pedig Éva néni által eléggé megválogatott és személyre szabott könyvajánlatok. A Delfin-sorozatok például fantasztikusak voltak. Meg is vettem a gyerekeimnek vagy nyolcvanat belőle egy egyetemi könyvvásáron. Alap volt, hogy klasszikusokat olvastunk, indiános könyveket, Winnetout, Verne Gyulát. Fekete Istváné volt a másik fontos hatás, aki annak idején nagyon inspiráló volt, nagy élmény. Nem azért, mert kulturális útvonalat nyitott, mint Gyergyai, hanem nála találkozhattam azzal a tapasztalattal, hogy minden, ami körülvesz élettel van teli és a világ beszél hozzánk.
Andricz Gabriella
újságíró
Fotó: facebook
NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 2.
Gondolkodom, tehát vagyok.
Kegyelet
Scripta manent
Emlékezem, tehát vagyok
Úgy érzem, túl a nyolcvanon megoszthatom a következő gondolatokat.
Saját történelmem van, mely a tanultakból, a számomra fontos emberekből, halottakból, saját emlékeimből rakódott össze. Lehet, hogy ez – sőt szinte biztos – hogy nem esik egybe a hivatalos történelemmel, az egyének saját történeteivel, saját történelmével.
Ez a saját történelem sok mindent meghatároz az egyén életében. A dolgokhoz való hozzáállását, de politikai nézeteit is.
Apám szüleinek családja: Kiss József, Kiss Józsefné született Loncsár Anna. Gyermekek: József, Anna, Margit, Géza és Gizella.
Nagyapám, talán nagyanyám is berzencei – nagyanyám vagy talán szentai -születésűek voltak. Nagyapám egy szegény berzencei földműves, egykori uradalmi cseléd (Kiss Vendel) második gyermeke a déli vasút építése után a vasútnál helyezkedett el. (Megjegyzem, az 1940-es évek elején a köztisztviselőknek bizonyítani kellett magyar származásukat (zsidó-törvény). Apám köztisztviselő – jegyző – volt. Beszerezte felmenői anyakönyvi kivonatait, melyek valamelyik fiókban megvannak. Bizonyos következtetéseket ezekből vontam le.)
Nagyapám a monarchia idején Zágrábban szolgált utazó vasutasként (fékező). Bejárta szinte az egész Magyarországot. Fiumétól Budapestig, Zágrábtól Brassóig. 1912-ben költöztek Zákánytelepre. Később vonatvezető lett. A vonatvezető nem egyezik a mozdonyvezetővel. Személyszállító vonatokon az első kocsiban teljesített szolgálatot. Felelt a menetrend betartásáért, a vonat rendjéért. Hozzá tartoztak a kalauzok (jegyvizsgálók) is.
Első lakásuk az a vasutas-laktanya volt, mely a zákányi és a gyékényesi állomás között állt. Ha jól emlékszem az egykori MÉK helyén. Az első világháború kitörésekor az utolsó géppel (mozdonnyal) mozdonyvezető társával a zágrábi állomás utolsó bevételét ők menekítették Gyékényesre.
A hivatalos munkahelyén kívül gazdálkodott is. Emlékszem rá, két kocsiba fogott tehenével a Dráva menti földecskéjén kaszált sást hozta haza, ahova a határ közelsége miatt csak engedéllyel léphetett. Volt egy kis szőlője is a Látóhegyen, melyre nagyanyám halála előtt egy kis épületet (pincét) építtetett. Ezt a szőlőt adta el Vince bácsi és osztotta el igazságosan az örökösök között. Feleségem kapott még Manci nénémtől egy gyűrűt.
Vince bácsi halála után megkaptuk Gizi néniék fényképeit. Ennyi a zákányi örökségünk.
Nagyanyám hivatalosan háztartásbeli volt. Főzött, nevelte öt gyermekét. Apám öt éves korában költöztek Zákánytelepre. Ekkor apám horvátul jobban beszélt, mint magyarul.
Felnőtt korára a következők maradtak meg emlékezetében. „Vlaska ulica devet deszet csetri á Zágreb. Opaznoevan szenagnuti; szoldát.” – Ha jól idéztem. –
Nagyapám soha nem tanult meg horvátul. Apám szerint nagyanyámra a szomszédasszonyoktól ráragadt a konyha-horvát.
Apám gyermekként sokat dolgozott a Rózsa utcában felépített családi házukon.
Gizi nénémék először egy négy családos szolgálati lakásban laktak a vasút mögött. Majd építkeztek a Május 1. utcában, eladva azt a telket, melyet szülei vettek számára a Május 1. utcában a domb tetején. Ha jól emlékszem, akkor még egy „tornyos” ház állt a telek állomás felé eső részén. Télen ide jártunk szánkózni a dombos telken lecsúszva.
Dénes Vincéné Gizi néném a polgári iskola elvégzése után eladó volt a porrogi hangyaszövetkezeti botban.( Apám ekkor segédjegyző volt a porrogi községházán.) Majd nyugdíjazásáig a gyékényesi állomáson dolgozott személy-, később árú-pénztárosként.
Férje Dénes Vince vasúti tisztként a gyékényesi állomás gazdasági ügyeit vezette. Rovancsolni járt a vasútvonal menti állomásfőnökségekre.
A gyékényesi állomás mögött 1945 előtt egy országzászló állt. Az országzászló megszüntetése után a zászlót évtizedekig a Május 1 utcai lakásukon rejtegette.
Gyermektelenek lévén kivették részüket a falu fejlődésében. Nagynéném sokat tett a Zákánytelepi Takarékszövetkezet létrehozásáért. Gizi néni és Vince bácsi, akik bérma keresztszüleim voltak, köztiszteletben álltak munkahelyükön és a településen is.
Először Gizi néném halt meg. Vince bácsi temetésén a halálos csöndben a gyászolók között megszólalt egy hang: – szavaira pontosan nem emlékszem lényegét írom le a hallottaknak – Szégyen az, hogy a halottat és halott feleségét volt munkahelyük képviselői nem tisztelték meg azzal, hogy utolsó útjára elkísérik, pedig életükben mennyit tettek. Nem szólt senki, hogy itt vagyunk.
Gizi néni, drága Gizi néni.
Ő volt a család összetartója férjével Vince bácsival együtt.
Nem csak nagynéném volt, hanem keresztanyám és bérmakeresztanyám is.
Egy családi történet:
Vince bácsinak odatette a csirkecombot. Ő tiltakozott, nem akarta elfogadni. Tette át Gizi néninek. Végül Gizi néni kidobta az ablakon.
A főiskolai kollégiumból hazajövet (a két vonat között) be kellett mennem irodájába. Kolbásszal várt, Megetetett. Állítom, családja kolbászkészletét én ettem meg. Távozásom után bűzlött az irodája a kolbász szagtól.
Rajongott a gyerekekért. Nem lehetett gyerekük.
Emlékeim szerint hosszabb időre soha nem ment el. Egy kivételt azért tudok. Császárral született első gyermekem születése után egy hétre eljött hozzánk segíteni. Gábort babusgatta, segített pelenkázni, pelenkát mosni, a babát etetni.
Minden évben a Rózsa utcai családi házat, ahol Manci néni lakott , az Érdről hazautazó nővérével, Annus nénivel, kitakarították.
Az EMBERNEK, minden embernek vannak vérszerinti szülei, rokonai, felmenői.
Ez nem hitbéli-, jogi-, nem politikai-, még csak nem is biológiai kérdés, ez egyszerűen tény.
Írta:
Kiss Zoltán
a berzencei temetőbe pihenő idősebb Kiss Vendel dédunokája,
a zákányfelepi temetőben eltemetett idősebb Kiss József unokája,
és a porrogszentkirályi temetőbe temetett Kiss József fia.
Kapcsolódó írások:
NAGYBAJOMfigyeiő:
2023. szeptember 26. Utoljára fissítve: 2023.09.26. 18:00
Fotók: Németh András. Galba Karina
A régi és az új
2023. szeptember 26-án 11:00 órakor átadták – a régi bölcsőde helyén – az új
háromcsoportos bölcsődét.
Az ünnepélyes megnyitón a résztvevőket köszöntötte Pirka Mátyás Nagybajom Város
polgármestere, Biró Norbert a Somogy Vármegyei Önkormányzat elnöke, Dr. Neszményi
Zsolt főispán, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal vezetője. Az ünnepi beszédek után a
történelmi egyházak vezetői megáldották az épületet és az intézmény közösségét.
Majd a résztvevők az óvodások műsorát láthatták.
Törő Krisztina, a Nagybajomi Mesevár Óvoda és Bölcsőde vezetője a szülők, a gyerekek és az
intézményben dolgozók nevében megköszönte az új bölcsődét.
A vendégek ezután megtekintették az új intézményt.
Nagybajom Város Önkormányzata, „Bölcsőde építése Nagybajomban” címmel sikerrel
pályázott a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében, amelyre 350 millió
forintos, 100%-os intenzitású támogatást kapott.
A projekt egy újépítésű bölcsődeépület építése 3 csoportszobával, közvetlenül az óvoda
épülete és az orvosi rendelő mellett.
A bölcsőde épületét a szülők és a gyerekek a Fő utca felől közelíthetik meg, a
személygépkocsival érkezők szilárd burkolatú parkolási lehetőségei megoldottak. A
kerékpárral közlekedők részére kialakított tároló áll rendelkezésre.
Az előtérhez közvetlen kapcsolódnak az átadó helyiségek, melyből közvetlen
megközelíthetők a csoportszobák, illetve a fürösztő helyiségek.
A csoportszobákhoz kapcsolódik a fürösztő-biliző és külső részben fedett terasz, mely
kiegészítő mobil árnyékolóval teljesen lefedhető.
A teraszokhoz egy-egy WC helyiség kapcsolódik. Mindhárom csoportszobához külön tároló
helyiség tartozik. A bölcsőde belső udvarrésze megfelelő teret biztosít a szabadban való
tartózkodáshoz. Telepített, illetve mobil mozgásfejlesztő eszközök segítenek abban, hogy az
eltöltött időt hasznossá tegyük gyermekeink számára. Az udvarról nyílik egy épülethez
tartozó összevont játékraktár, e mellett az eszközök megfelelő raktározási körülményeit
segíti egy kinti, fából készült tároló ház.
A két gondozási egység három csoportjában tágas, világos, terek várják a gyermekeket,
melyek esztétikus bútorokkal és életkorhoz, fejlettséghez illő játékokkal, eszközökkel vannak
felszerelve.
Az épület központi teréből, lépcsőn juthatunk az emeletre. A szabványban előírt:
raktárhelyiségek, mosoda, takarító szertár, irodák, kisgyermeknevelői szoba, valamint
teakonyha, öltöző és vizesblokk, irattár, gépészet kaptak itt helyet.
A központi térből közelíthető meg a konyha, mely melegítő konyhaként működik.
Az épület környezete, valamint a belső terek akadálymentesek.
Az alternatív energiaellátás az épületben biztosításra került, a tetőterasz két oldalán
napelemrendszert telepítettek.
A most átadásra kerülő bölcsőde nagymértékben hozzájárul Nagybajom város jelenkori és
jövőbeni fejlődéséhez, fiatalokat megtartó erejéhez. Azon túl, hogy jelentősen megnöveli a
szolgáltatást igénybe vevők létszámát, hiszen az eddigi egy csoport helyett szeptembertől
három csoportban fogadjuk a gyerekeket, segíti az anyák korábbi visszatérését a
munkaerőpiacra. A gyermekek napközbeni ellátása mellett a jövőben lehetőséget látunk
további szolgáltatások biztosítására is- mint időszakos gyermekfelügyelet, korai fejlesztés,
prevenciós egészségügyi programok, tréningek.
A sajtóközlemény letölthető:
NAGYBAJOMfigyelő:
2023. június 10.
Az elmúlt évek során birtokolt ökoiskolai címeket követően a 2022-23-as tanévben is sikeres pályázatot nyújtottunk be, melynek következtében a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. A megtisztelő oklevelet 2023.06.09-én vehettem át iskolánk természettudományos munkaközösségének vezetőjeként Budapesten az ELTE Lágymányosi Campusában (köszönet a delegálásért intézményvezetőnknek, Wallinger Endrének). Ez a cím a Nagybajomban tanuló diákok, az iskolánkban dolgozó, tanító munkatársak és kollégák munkájának gyümölcse, intézményünk és egyben Nagybajom városának sikere, melyre büszkék lehetünk!
Kiss Krisztián
NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 23.
A forradalom megemlékezői gyakran csak az októberi forradalom eseményeivel és az azt követő eseményekkel foglalkoznak.
Azonban minden történelmi eseménynek megvannak a maga előzményei, melyek meghatározzák egyes emberek aktuális politikai megmozdulásokhoz való viszonyulását, nem csak a múltban, hanem a jelenben is. Ezért tartom alábbi írásomat a mai ünnep kapcsán is aktuálisnak.
INNEN-IDE
Emlékezem, tehát vagyok.
A Porcsa, Kiss hagyaték képeit nézegetve találkoztam a következő fényképpel, mely gondolatokat ébresztett bennem.
Ime a kép:
A kép egy szilvaszüreten készült.
Porrogszentkirály közepén az utca nyugati oldalán volt ük-szüleim portája (Porcsa Mihály és felesége sz. Lakatos Katalin). A telken két ház állt. Ezeket később Makárék – leszármazottjuk özv Kránicz Ferencné – és Gőbölösék vették meg. Ezeket a házakat két zsidó kereskedő bérelte az örökösöktől: Weiszék és Fridmannék. A házakhoz tartozó kerteket déd-mamámék művelték. Itt az „alsó kertben” készült a felvétel. A képen az egyik bérlő családdal déd-mamám, nagyapám, nagyanyám szedi a szilvát. A két zsidó család tagjai Varsányi (Weisz) Miska bácsi kivételével Auschwitzban „tűntek” el.
Az örökös családok közül a gyékényesiek Hortobágyra „kerültek”. Kisebbik lányukat, mint „földbirtokos” lányt kicsapták a csurgói gimnáziumból. Abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy a gimnázium akkori igazgatója (Kincses) kísérte a gimnázium sugárúti kapujáig. A család másik idősebb része az unokával Putnokra menekült. A szentpáliakat Hortobágyra telepítették, fiatalabb nagybátyámat Recsken „őrizték”. Az idősebb fiuk Miska úszta meg, mert még a kitelepítések előtt Szombathelyre menekült, majd 1956-ban Kanadába emigrált.
Még családom járt legjobban. Nagyapám 1948-ban meghalt. Mamámat „szabotázsért” pár hónapra börtönbe zárták. (Az őszi vetésű gabonát – mivel télen kifagyott – kiszántatta és tavasszal vetette el tavaszi vetésű gabonával.) Déd-mamám, mamám ezek után rokonokhoz Ötvöskónyiba menekültek.
Innen visszaköltöztek Szentkirályra a ház agyaggal „sikált” füstös konyhájába a disznó ól mellé, ahol valamikor a disznóknak főzték kotlában a krumplit. Ez mégis csak jobb, mint Árkus-tanyán a trágyával teli birkahodály, a recski priccs, vagy Auschwitz gázkamrái.
Míg a nagy házba beköltöztek a katonák, akik a szobákban éjszaka szalmán feküdtek és napközben építették Titó ellen a déli védvonalat. (Amikor 1953 után visszaköltözhettünk a lakásba alig tudtuk a padlórésekben meghúzódó bolhákat kiirtani.) Aztán az istállókat elfoglalta a TSZ. Ekkor felszólították dédit és nagymamát, hogy költözzenek el a füstös konyhából is, mert a kulák és a TSZ marha nem lehet egy udvarban. Mi közben menekültünk. Az alsó tagozatot négy helyen végeztem el.
Nagybajom, 2022. május 22.
Kiss Zoltán
U.i.:
Ennek a történetnek látszólag semmi köze nincs Nagybajomhoz. Ha csak az nem, hogy az írója életének legnagyobb részét itt élte le.
Az egész országban meg van minden családnak a maga története. Itt Nagybajomban is. Ezek a történetek aztán befolyásolják az élethez való viszonyainkat.
NAGYBAJOMfigyelő:
2022. november 03.
Emlékezem, tehát vagyok
A Csurgó járás kb. 1970-ben szűnt meg. Ekkor a járás művelődési osztályát Péntek Károly vezette. A művelődési osztály gazdasági igazgatója Cselényi János volt, akiről Bertók László költő is megemlékezik egyik önéletrajzi művében. János bácsi takarékos ember volt. A járás megszűnésekor az osztály maradvány pénzéből egy kedvezményes utat szerveztek Románián keresztül Bulgáriába, a járás pedagógusai számára. Az út szervezésében részt vett Nagy Árpád, felhasználva szliveni kapcsolatát, mely 1945-re nyúlt vissza. Aki ismeri a háború csurgói történéseit tudja, miről van szó. Aki nem járjon utána.
Utunk Erdélyen keresztül vezetett. Nagylaknál léptük át a magyar-román határt.
Idegenvezetőnk egy siófoki kolléga volt, aki beszélt németül. Az utazási iroda a Siótur volt. Két gépkocsivezetővel utaztunk. Volt olyan nap, hogy 24 órát vezettek. Az egyik gépkocsivezetőnk Kovács Péter csurgói autóbuszvezető volt, akinek első házasságából származó gyermekeit Csurgón, a második házasságból született gyermekeit Nagybajomban tanítottam. A nagybajomi temetőben nyugszik.
– Abban az időben nagyon kevesen látogattak Magyarországról Erdélybe. Az utazási iroda úgy szervezte a vissza utat, hogy a Vaskapunál lépjük át a bulgár-román határt. Szófiában tudtuk meg, hogy itt nem engedik keresztül az autóbuszokat. Hajnalba indultunk Szófiából és Bukaresten keresztül másnap hajnalban érkeztünk „éjszakai” szálláshelyünkre, Temesvárra. Megkíséreltük az utat a Duna mentén a Román-alföldön keresztül, de olyan – szinte járhatatlan – volt, hogy kénytelenek voltunk visszafordulni és a hosszabb utat választani. –
Amint átléptük a magyar-román határt megcsapott bennünket a román benzin, gázolaj kipufogógázának semmire sem hasonlítható szaga. A románok a határon beültettek hozzánk egy „idegenvezetőt”, akit a románon kívül franciául beszélt. Nem hiányzott idegenvezetése, mert meggyőződésünk szerint azt a feladatot kapta, hogy bizonyítsa, Erdélyben nem élnek magyarok. Ambrus Zolinak volt egy Magyarországon tanuló orvostanhallgató ismerőse, aki velünk utazott haza. Ő volt az, aki ellátta Erdélyben az idegenvezetői feladatokat. A román idegenvezető meg akarta tiltani, hogy megálljunk a segesvári emlékmű mellett. Majdnem kidobtuk. Kolozsváron bemutatta autóbuszból a James-Bólyai egyetemet, mint román egyetemet.
Nagyváradon a Sebes-Körös partján álltunk meg, ahol egy épület előtt hatalmas sorok álltak étolajért. Hallva, hogy magyarul beszélünk megszólított bennünket egy nyugdíjas postai tisztviselő, aki azt mondta Kádár eladta Erdélyt Csaucseszkunak.
Kolozsváron a Szamos parti frissen épült körszállóban volt az éjszakai szállásunk. Este lementünk az étterembe, ahol meghallva a magyar szót a cigányok el kezdték húzni „Szép város Kolozsvár…” és a többi magyar számaikat is.
Kolozsvárról kifele hajtva megelőztünk egy szénásszekeret. Látva a buszon a Siótur feliratot gazdája vidáman kurjantotta utánunk „MAGYAROOK”.
Marosvásárhelyen ebédeltünk. A magyar pincérek fényesre kopott, viseltes mellényükben nem mertek hangosan szólni hozzánk.
Brassóban a románok majd megverték azt a borítékos sorsjegy árust, akitől nyertes szelvényt vásároltunk.
Egy magyarul beszélő asszony odajött hozzánk, aki azt panaszolta, hogy hetek óta nem hallott magyar szót. (Most már tudom, nem igaz – valószínű provokátor volt.)
Utolsó étkezésünk Temesváron volt egy étteremben. Szokás szerin a felszolgálók nem mertek magyarul beszélni velünk. Aztán a kézilányok kihozták a buszhoz az úti-csomagokat. Megeredt a nyelvük magyarul. Elnézést kértek a pincérek nevében, hogy nem beszéltek velünk magyarul. Elmagyarázták miért.
Utolsó ekkori emlékem az aradi vesztőhely a obeliszkkel. Egy kopárrá legelt birkalegelő.
Néhány szóban erdélyi emlékeim:
Apám kitűzője, melyet Erdély visszafoglalásáért kapott. Valahol a Mezőségben állomásoztak. Abban a községben akkor már csak románok éltek. Mert a magyar uraknak kellett az olcsó román munkaerő. A Regátból beköltöztették őket.
Keresztapám Kolozsváron szerzett tanári diplomát valamikor az 1940-es évek elején.
Az Erdélyi Szépmives Céh könyvein nőttem fel. 
Előbb olvastam Tamási Áront, Nyírőt, Wass Albertet, Szerb Antalt, mint Jókait.
Menyem székely leány. Unokám félig székely legényke.
Azóta többször voltam és ma is kívánkozom Erdélybe. Menyem családja Gyergyóalfaluban él. Kedves, hozzánk is nagyon ragaszkodó emberek. Jól emlékszem arra, amikor alkalmaztuk a Temesvárról érkező akcentussal beszélő Bíró Julikát, aki azóta az egyik nagybajomi intézmény megbecsült vezetője.
Nagybajom, 2022. szeptember
Kiss Zoltán