NAGYBAJOMfigyelő:
2015. december 27.

A Nagybajomi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagybajom legrégebb óta fennálló civil szervezete. 1888-as megalakulása óta 127 év telt el. Az elmúlt több mint száz esztendőben voltak emlékezetes pillanatok az egyesület életében, de a 2015-ös évben fontos mérföldkőhöz érkeztek a nagybajomi tűzoltók. A szervezet megkapta az „önállóan beavatkozó egység” címet, ami kiemelkedő szakmai elismerése az egyesületben végzett áldozatos munkának. A kitüntető elismerésről, a tűzoltók életéről és múltbéli történetekről készítettem interjút a bajomi önkéntes tűzoltók fáradhatatlan parancsnokával, Sipos Lajossal.

 

Sipos Lajos 2

Pirka Mátyás: Kezdjük a legelején! Nélküled napjainkban nehéz lenne elképzelni a Nagybajomi Tűzoltó Egyesületet, pedig majdnem 100 évig így működött. Mit lehet tudni az 1888-as megalakulás körülményeiről?
Sipos Lajos: Történetünket a Marics Csaba által szerkesztett könyvünkben meg lehet tekinteni, ami a könyvtárban is megtalálható. Amikor dolgoztunk a könyv elkészítésén, nagyon sokat jártam a levéltárba, hogy a 120 éves évfordulóra össze tudjuk állítani, és ki tudjuk adni. Az biztos, hogy sok taggal alakult meg, és akkor még testület néven. Kakpusztán is volt tagsága a testületnek. Akkoriban nagyon sok volt a zsúpfedeles lakóház, ami ugye sásból volt. Gyúlékonysága miatt jóval gyakrabban fordultak elő tűzesetek, mint manapság. Emiatt is jöttek rá az emberek arra, hogy szükség van a tűzoltókra, arra, hogy egy összefogott csapat helyt álljon tűz esetén. Országos szinten az 1800-as évek elején indult el a szervezett tűzoltó egyletek létrehozása. Nagybajomban ez a legöregebb civil szervezet. A megyében is csak a csurgói alakult meg korábban.

P.M.: Hogy kell elképzelnünk az akkori Nagybajomot tűzvédelmi szempontból?
S.L.: A lakóházak elég közel voltak egymáshoz épülve, a zsúpfedeles tüzek gyorsan terjedtek. A lóvontatású kocsikkal sokkal lassabban is ment a tűzoltás. Szegény Herceg Imre bácsi szokta mesélni, hogy amikor az 1900-as években bejöttek a házbiztosítások, sok házat szándékosan felgyújtottak, hogy a biztosító fizessen a kárért. Ezek voltak az első biztosítási csalások.

P.M.: Kiemelnél néhány fordulópontot, mérföldkövet az egyesület életéből?
S.L.: 2001-2002-re mehetünk vissza, amikor az önkormányzat kiküldött két tűzoltót az egyesülettől Schortensbe, hogy ismerkedjünk az ottani alakulattal. Kuckó Józsival ketten mentünk ki 2001 nyarán. Láttuk, hogy az ottani tűzoltók is ugyanolyan önkéntesen működnek, mint mi, de teljesen más felállással és hozzáállással. Itt főleg a hozzáállást emelném ki. 2001-ben a schortensi önkéntes tűzoltók jobban fel voltak szerelve eszközökkel, autóparkkal, mint a megyei tűzoltóság Kaposváron. 2002 májusában visszahívtuk a német tűzoltó bajtársakat egy látogatásra. El is jöttek öten, és az akkori parancsnok, Heins Polter lakott nálam, akivel jól összebarátkoztunk. Bán Csaba lelkész volt a tolmácsunk, akinek az utolsó nap szóvá tette az egyik német tűzoltó, hogy itt vannak már egy hete, de még nem látták a tűzoltó szertárat. Szégyelltem magam, mert az önkormányzat lomtárnak használta. Kopjafától kezdve minden be volt hányva, talán ki se lehetett volna állni a Zukkal.

P.M.: Addig eszetekbe se jutott, hogy akár lehetne egy normális saját szertárotok?
S.L.: Nem. Visszakanyarodva a 2001-es schortensi látogatáshoz, kaptunk két narancssárga tűzoltókabátot, hogy tegyük a megfelelő helyre. Nagyon nem volt hova betenni. Amikor a következő év nyarán vendégségségbe jöttek hozzánk, látták, hogy nincs a szertárban a két kabát. A legközelebbi látogatásunkkor az Oktoberfest idején ünnepelte a 110 éves évfordulót a schortensi egyesület. A delegációnk előtt elhangzott, hogy nem azért adták a kabátot, hogy otthon a szekrényben legyen, hanem a megfelelő helyre szánták, vagyis a szertárba. Ennek hatására hazaúton felbuzdultam, hogy társadalmi munkában felújítjuk a szertárat. Az önkormányzat segítségét az alapanyag beszerzésében kértük. Nem engedték, hogy társadalmi munkában megcsináljuk, megcsinálta az önkormányzat. A felújítás úgy is sikerült. Nem is részletezem, pedig lehetne mit. Végül a szertár birtokba vételétől kezdtük beépíteni a fiatalokat magunk közé.

P.M: Szóval 2002 és Schortens jelentette a fordulópontot?
S.L.: Igen. A rendszerváltás után egészen eddig szinte csak papíron létezett az egyesület. Mikor Németországban láttuk, hogy kellene nekünk is működnünk, próbáltuk felfrissíteni új tagokkal az egyesületet. Felszereléseket is kaptunk Schortensből. Mint utólag kiderült, és ahogy a Nagybajomi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 120 éve című könyvünkben is megírtuk, Schortens már 1995-ben felajánlott egy tűzoltóautót Nagybajomnak, de az akkori vezetőség válasza az volt, hogy nem kérjük, mert nem tudjuk hol tárolni. 2002-ben egy új csapattal mentünk el Igalba versenyezni. Az akkori társaság jó része még ma is bent van az egyesületben: Bertus Zoli, Halgató Jani, Halgató Zoli, Horváth Józsi, Horváth Zsolt, Tóth Attila, Tóth Pista. Innentől kezdve évről évre toboroztuk a fiatalokat. Jártunk versenyezni, később sikerült gyermek csapatokat is verbuválni, fiú és lány kategóriában is. Szép eredményeket értünk el.
Van még egy fontos dátum, amire szinte úgy emlékszem vissza, mintha tegnap történt volna. A 100 éves évfordulónkon történt 1988-ban, amikor 20 éves voltam. Itt volt nálunk a megyei verseny, és akkor szerepeltem először a felnőtt csapatban. Nagyon leégtünk. Az akkori parancsnokunk kölcsönadta a kaposfőieknek a kismotor fecskendőnket. Mikor visszaadták a motort, nem nézte meg egyikünk sem az üzemanyagtankot. Így álltunk fel a versenypályára. Mikor kiért volna a víz a sugárcsőhöz, egyszerűen kifogyott a benzin. Így történt, hogy Nagybajom a 100 éves évfordulón érvénytelen eredménnyel szerepelt. Hihetetlen volt, hogy tudtunk ennyire leégni. Úgy sírtam az eredmény miatt, mint egy kisgyerek.

P.M.: Minden gyerek egyszer az életében tűzoltó akar lenni, de a végén miért lesz valaki tűzoltó? Sipos Lajos hogy lett önkéntes tűzoltó? Ki volt rád hatással?
S.L.: 1982-ben, hetedikes koromban szegény Karádi tanár úr szervezett be. A tanár úr és felesége hatására lettem tűzoltó. Jól éreztem magam abban a társaságban, mert igazi közösségi csapatszellem uralkodott. Versenyidőszakban szerdán, csütörtökön és pénteken volt a felkészülés, ami egész napos volt, így ki voltunk kérve az iskolából. A szertárban a felnőttek készítettek a gyerekeknek szendvicseket. A szombati verseny után is vártak bennünket.
1983-ban, amikor nyolcadikos lettem, a két gyermekcsapat megnyerte a járási versenyt, ahonnan mehettünk a háromnapos siófoki megyei megmérettetésre. A fiúk nem, de a lánycsapat bejutott a zánkai országos döntőbe.
1988-ben vonultam be katonának, addig folyamatosan jártam versenyezni. Leszerelésemkor 1990-ben nem sikerült összehozni a csapatot, a kilencvenes években pedig csak papíron működött az egyesület, nem vettünk részt egyik versenyen sem. Nehéz, faramuci helyzet volt abban az időben. Próbáltam erőfeszítéseket tenni, hogy működjön a csapat, de mindig falba ütköztem. Ha tűzeset volt, sokszor rá két napra értesültünk róla. Hála Istennek ez most már nem így működik.

P.M.: Térjünk rá a legújabb szakmai sikeretekre: elnyertétek az „önállóan beavatkozó egység” címet. Mit jelent számodra ez az elismerés? Milyen lehetőségeket és feladatokat hordoz magában?
S.L.: Nagybajom, Jákó, Kutas, Kiskorpád és Pálmajor, ez az öt település tartozik hozzánk. Az önállóan beavatkozás azt jelenti, hogy ha van egy káreset, amit önállóan képes megoldani az egység, akkor nem kell kihívni a böhönyei vagy a kaposvári tűzoltókat, hanem mi segítünk.
Nagyon nagy elismerést jelentett számomra ez a cím, hiszen évek óta azon dolgozunk, hogy elismerjék az egyesület munkáját. Bizonyítottuk, fel vagyunk rá készülve, hogy önállóan beavatkozzunk, úgyhogy ez tényleg nagy szakmai elismerés. A címmel az egyesület havonta 170 ezer forint működési támogatást kap, ami nagyban segíti a munkánkat. A 16 vonuló tag: Bertus Zoltán, az egyesület mentora, Tóth Attila parancsnokhelyettes, Balázs Bálint, Széll László, Marics Péter, Császár Kornél, György Kristóf, Part Richárd, Szerencsés Sándor, Murányi Sándor, Németh András, Táskai Árpád, Goldmann Dávid, Sipos Lajos parancsnok, Halgató János, Halgató Zoltán.

P.M.: Milyen előnyökkel járhat a cím egy nagybajomi számára?
S.L.: Ha befut egy hívás a 105-re vagy a 112-re, akkor abban a pillanatban minket fognak értesíteni rádión, és onnantól kezdve 15 percen belül el kell hagynunk a szertárat, legyen az munkaidőben, nappal vagy éjszaka. Nem kell megvárnunk, hogy kiérkezzen Böhönyéről vagy Kaposvárról egy hivatásos csapat.
Az önállóan beavatkozó egység feltétele, hogy havi szinten 375 órát kell vállalnunk (4500 óra évente). 16 emberből egy műszakban 4 embernek kell szolgálatkésznek lennie. Két autónk van, de az egyik motorhiba miatt áll. Az új autó, amit a katasztrófavédelemtől kaptunk, egy Steyr gépjármű. Ez egy 20 éves autó, és 2000 liter vizet visz. A régi Magirus 40 éves, és csak 1000 liter vizet tud szállítani. Az újban van egy 60 méteres gyorsbeavatkozó. Ez azt jelenti, hogy tűzesetnél nem kell sugárszerelést összeállítani, hanem csak le kell kapni a tömlőt, és gyorsabban, hatékonyabban tudunk oltani.

P.M.: A munkahelyed hogy áll ehhez a kérdéshez? A Bona-Fa Bt. fontos támogatója kell, hogy legyen a munkátoknak.
S.L.: Valóban így van, e nélkül a támogatás nélkül nem tudnánk így működni. Ha eset van napközben, akkor menni kell, és ebben Nagy Róbert jelentős támogatást nyújt. A Bona-Fa Bt-n kívül az önkormányzat alkalmazásában áll 3 önkéntes tűzoltó, akiknek riasztás esetén szintén vonulniuk kell. Ugyanis azt is vállalta az egyesület, hogy minimum 4 főnek kell rendelkezésre állnia az autón. Minden reggel lejelentjük a megyére a létszámot, hogy hány fővel vagyunk riaszthatók. Ha pl. jön délelőtt 10 órakor egy riasztás, akkor automatikusan jövök a szertárba, és megyünk.

P.M.: Hogy néz ki a napod?
S.L.: Reggel 7-kor indul a rádiópróba, ahol jelentjük a megyei ügyeletnek, hogy adott napon tudjuk-e vállalni a minimumlétszámmal a szolgálatot. Minden reggel telefonon egyeztetem a kollégákkal, ki hogy áll rendelkezésre. Ezt követően Bertus Zolinak lejelentem a létszámot, aki ezt interneten regisztrálja. Délután 5-kor ugyanez lezajlik az éjszakai szolgálattal. Ha a 4 fő egy adott napon nem áll rendelkezésre, akkor a híradós látja, hogy létszámhiány miatt az autónk nem riasztható. Ettől függetlenül a káresetekről ugyanúgy kapunk hírt, és vonulhatunk segíteni.

P.M.: Mi van akkor, ha riasztás van, de épp dolgoztok?
S.L.: Ha olyan csapat megy el, aki a vonulásban érintett, akkor azt eleve lejelentjük. Ekkor nem vagyunk riaszthatók. Volt rá példa, hogy Szárhegyen hívtak, hogy a Mező utcában tűz van. Ebben az esetben a böhönyei tűzoltók jöttek oltani. Ha itthon vagyunk, akkor 10 perccel előbb ott tudunk lenni, mint más tűzoltók. Ez bizonyos esetekben nagyon sokat számít. A néhány évvel ezelőtti Fő utcai lakástűznél is előbb ott voltunk, és gyakorlatilag megakadályoztuk, hogy még nagyobb baj legyen, mert időben be tudtunk avatkozni.

P.M.: Jó kapcsolatot ápoltok más tűzoltószervezetekkel. Sok programot szerveztek, gyakran vagytok szakmai kiránduláson. Kik a legjobb partnereitek?

VI. Szent Flórián Tűzoltótábor Nagybajom KLIKK IDE>>>

VI. Szent Flórián Tűzoltótábor-Nagybajom
KLIKK IDE>>>

S.L.: A gyergyószárhegyi és az ajaki tűzoltócsapattal ápolunk nagyon jó kapcsolatot. Évente kétszer találkozunk: a szárhegyi tűzoltónapokon májusban, valamint van a vándortáborunk, amit idén nálunk rendeztünk meg. A szárhegyi részről Győrffy Zsolt, az ajaki részről pedig Ruboczki Zoltán a parancsnok.

P.M.: Milyen jellegű bevetések vannak átlagban egy évben?
S.L.: A zöme műszaki mentés. Ez azt jelenti, hogy viharkár, műszaki baleset, télen kicsúszott autók mentése, faág úttestről történő eltakarítása. Darázsirtás kifejezetten sok van. Tűzeset viszont szerencsére kevés.

P.M.: Mi a legkedvesebb három élményed, mint önkéntes tűzoltó?
S.L.: Először is az első alkalom, amikor szerepeltem a tűzoltócsapatban 1982-ben. Másodiknak azt említeném, amikor kimentem Szárhegyre megismerkedni az ottani csapattal 2007-ben. Ekkor voltam először Erdélyben. A harmadik kedves emlékem az idei októberi önálló beavatkozási protokoll, hogy ezt a címet elnyertük. Az, hogy a katasztrófavédelem teljes megyei vezérkara csak miattunk jött ide Nagybajomba, az szívet szorongató érzés volt mindannyiunknak.

P.M.: És a legrosszabbak? Mi volt az eddigi legdurvább eseted?
S.L.: Időrendben az első, amikor a 100 éves évfordulós versenyen érvénytelent szereztünk Nagybajomban. A másik kettő halálesetekhez fűződik. A pósai halastónál 4 embert betemetett a föld, és két embert, apát és fiát nem tudtunk kimenteni. A másik egy homoki lakástűz, amikor az oltás után derült ki, hogy valaki bennégett. A pósai eset néhány éve történt, december 28-i napon délután 1 óra körül riasztottak. Tóth Attilával épp a szertárban készültünk az évzáró bankettra, amikor kaptuk a riasztást. Heten mentünk ki az esethez, a böhönyeiek és a nagyatádiak is kint voltak. Ástak egy árkot, amiben csövet akartak lefektetni, hogy minél könnyebben folyjon a víz a tóba. A kiásott árok legalább 4 m volt, és mint tudjuk, Nagybajom környéke homokos vidék. A homok könnyen beomlik, nem volt dúcolás sem. A gépkezelő sem állt a helyzet magaslatán. Nagyon megviseltek bennünket a történtek. Az évzáró bankettünkre rányomta a bélyegét ez a súlyos eset.
Egy 2010-es helikopterbalesetnél épp bográcsoztunk, mikor jött a riasztás. Nagy szerencséje volt a gépnek és az utasainak, hogy egy fiatal akácos fölött voltak, ami úgy letompította a zuhanást, hogy nem tudott annyira összetörni a helikopter, vagy kigyulladni.

P.M.: Voltatok már olyan bevetésen, ahol életveszélyes körülmények között kellett menteni?
S.L.: Volt egy olyan eset, amiből könnyen tragédia lehetett volna. A Kossuth utcában történt egy fóliatűz, amikor a legelső tűzoltóbált szerveztük március közepe táján. A bál előtti este 11 óra magasságában mentünk haza Bertus Zolival, aki éjfél előtt hívott, hogy baj van, mert ég a közelben a fóliasátor. Felrobbant egy gázpalack, de szerencsére még a kiérkezésünk előtt.

P.M: Magyarországon a tűzoltóknak milyen a társadalmi megbecsülése?
S.L.: Az Egyesült Államokban és Németországban minden katasztrófavédő egy hős. Úgy érzem, hogy nálunk is tisztelet övezi a tűzoltókat, és egyre nagyobb tisztelet övezi az önkéntes tűzoltókat is. A legutóbbi kitüntetés is ezt bizonyítja, hiszen a minisztérium is elismerte, hogy szükség van az önkéntes tűzoltók munkájára, ráadásul sokkal olcsóbb őket fenntartani. Az a cél, hogy minden településcsoport rendelkezzen egy körzetesített önálló tűzoltó egyesülettel.

P.M.: Az emberek úgy általában mennyire vannak tisztában a tűzzel?
S.L.: Nagyon sok felelőtlen emberrel találkozunk. Az elmúlt hetekben voltunk kint a Templom utcában egy kéménytűznél. Leéghetett volna az egész családi ház. Sok felelőtlen van, aki nem érzi a veszélyét a helyzetnek. Amíg nem égeti meg magát az ember, addig úgy van, rá se gondol, hogy mekkora baj lehet ebből.

P.M.: Milyen veszélyekre hívnád fel a figyelmet?
S.L.: Időnként nem árt szakemberrel felülvizsgáltatni a ház villamosvezetékeit, elektromos készülékeit. Ha elavult, régi vezetékek vannak a falban, amik a modern technikát már nem bírják el, annyira felforrósodhat a vezeték, hogy egyszerűen kigyullad. Érdemes szakember véleményét kérni, mielőtt egy nagyobb fogyasztású új elektromos készüléket üzemeltetnének be, pl. villanybojlert, villanykályhát, mosógépet. A sok háztartási eszköz egyszerre történő üzemeltetése esetén is kialakulhat tűzveszély. Szerencsés esetben a falban gyullad ki a vezeték, de rosszabb esetben a konnektor vagy a vezetékkábel, esetleg az elektromos eszköz is kigyulladhat, és ha a közelében gyúlékony anyag van, az pillanatok alatt lángra kap, és kész a baj. A villanyszerelő biztosítani tudja a háztulajdonost, hogy érdemes-e felújítani a villamoshálózatot.
A gázkészülékeket főleg érdemes felülvizsgáltatni. Igenis fel kell keresnünk egy szakembert, aki a gázkészülékeinket időnként ellenőrzi. Azért is jó ez, mert ha elavult, vagy hibásan működik a gázkonvektor, akkor sokkal több gázt pazarol.
A kéményseprőt pedig engedjük be. Sok a kéménytűz, ami azért van, mert nem tisztíttatjuk a kéményeinket.
Az egyik legborzasztóbb és legértelmetlenebb haláleset a szén-monoxid mérgezés. Biztosítanunk kell a megfelelő oxigénpótlást a lakásban. A műanyag nyílászárók annyira leszigetelik a lakásokat, hogy nincs természetes légzésük. Nem is vesszük észre, hogy oxigénhiány lép fel. Műanyag nyílászárók és gázkészülék egyidejű megléte esetén gyakrabban kell szellőztetni. Vannak a CO-jelző műszerek. Két típust fogadott el a fogyasztóvédelem. Mindenképp szaküzletben vegyünk ilyet.
Lehet, hogy mindezek a dolgok pénzbe kerülnek, de olcsóbban kijöhetünk, mintha a házunkat kellene újra építeni.
Slágertéma a karácsonyfatűz. Ha gyertyát égetünk otthon, a gyertya fölött ne legyen gyúlékony anyag, faág ne lógjon be. Ha elmegyünk otthonról, ne hagyjuk bekapcsolva a karácsonyfa izzót se, és ne tegyük ki magunkat annak a kockázatnak, hogy zárlat miatt kigyulladjon valami. December vége felé a kiszáradt fák ráadásul még sokkal gyúlékonyabbak.
Tűz esetén azonnal értesítsük a tűzoltóságot. Ezeken a számokon engem is lehet hívni éjjel-nappal: 0620 270 6042, vagy a 0630 870 5691.

P.M.: Nagybajomban mik a leginkább szabálytalan esetek?
S.L.: A legnagyobb probléma, hogy Nagybajomban éjjel-nappal lehet égetni. Ezt én nagyon ellenzem, mert jó lenne, ha nálunk is szabályoznák az égetést. Azt tudni kell, hogy az új tűzoltótörvény szerint Magyarországon szabad téren égetni nem lehet semmit. Ez alól kivétel, ha az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozzák a kérdését, de ezt csak a kerti hulladékra lehet alkalmazni. Sok esetben találkozunk azzal, hogy szervetlen hulladékot, műanyagot, gumit égetnek vagy vezetéket. Az a baj, hogy Nagybajomban nincs szabályozva, hogy mikor égethetünk kerti hulladékot. Illetve az a szabályozás, hogy bármikor lehet. Az én véleményem az, hogy ez nem reális azokkal szemben, akik nyáron este 8 órakor szellőztetni akarnának, de nem tudnak, mert vannak, akik akkor gyújtanak be, és füst alatt van az egész város.

P.M.: Ha szabályozva lenne, hogy lehetne betartatni?
S.L.: Ha van egy helyi rendelet, azt be kell tartatni. Önállóan beavatkozó tűzoltó alakulatként felvállalnánk ennek a betartatását. Kezünkben a helyi rendelettel ki tudunk menni a szabálytalanul égetőhöz, és fel tudjuk szólítani, hogy szüntesse meg az égetést, ellenben feljelentést teszünk. A bírság 30 ezertől 300 ezer forintig terjedhet. Ez előbb-utóbb tudatosulni fog az emberekben. Amíg ez nincs időkeretek között szabályozva, addig nem tehetünk semmit.
Először is két időszak szerint szabályoznám az égetést. A nyári időszakban reggel 8 órától este 5 óráig – heti két alakom, szerda és szombat, hogy legyen egy hétvégi nap is. Télen reggel 10 órától délután 3 óráig. Este a hideg levegő lenyomja a füstöt, ami nem felfelé száll, hanem elterjed az egész településen.

P.M.: Logikusnak gondolom ezt az elképzelést, javasolni fogom újragondolni a rendeletet.
A régi református templom leégésének körülményeiről mesélnél? Úgy tudom, hogy ott nagyon sok szerencsétlen körülmény találkozott.
S.L.: 1986-ban egy hétfői vagy csütörtöki napon történt, épp a moziban ültünk. Nagybajomban akkoriban ezeken a napokon volt előadás. Egyszer csak filmvetítés közben elment az áram. Ilyenkor mindig várni szokott a közönség, hogy visszajöjjön. Villámlás volt. Vártunk egy darabig, majd kivonultunk. Este a moziból kilépve az utcára láttuk, hogy milyen fényesség van a központ irányában. Akkor derült ki, hogy ég a református templom teteje. Gönc Feri bácsiék már kint voltak a Zukkal. Kaposvárról is sok tűzoltóautó kint volt. Az autókban lévő vízzel oltottak, ami egyszer csak elfogyott a rendszerből. Kiderült, hogy az áramszolgáltatásban beálló szünet miatt a vízvezetékben sem volt megfelelő nyomás. Valószínű, hogy a glóbusz sem volt feltöltve, ami a nyomást biztosította volna. Az Aranyos-patak is szinte ki volt száradva, így onnan se tudtak a tűzoltók vízutánpótlást szerezni. Vízhiány miatt égett le a templom. Nagybajom újabb kori történetében ez volt a legnagyobb tűzpusztítás. Volt a közelmúltban egy másik villámcsapásos eset is a Templom utcában, ahol a teljes tetőszerkezet leégett.

P.M.: Láthatjuk, hogy vannak nagy hagyománnyal bíró sportágak, mint pl. a sakk, vagy az asztalitenisz, amik szinte megszűntek, vagy csak nagyon kevesen űzik már szervezett keretek között. Mennyire népszerű dolog ma önkéntes tűzoltónak lenni? Mi a különbség régen és ma önkéntes tűzoltónak lenni? Nálatok mi a helyzet az utánpótlással?
S.L.: Elég nagy különbség van abban a régi és a mai egyesületek között, hogy régen hagyomány volt minden évben eljárni versenyre. Régen bált, mozit sem lehetett tartani önkéntes tűzoltók nélkül. Két felnőtt tagnak ott kellett lennie minden ilyen eseményen. A kéményseprővel is önkéntes tűzoltók jártak, hogy ellenőrizzék, nincs-e a kéménybe beépítve a tetőgerenda vagy a szalufa. Ebből is volt már tetőtűz.
Akkoriban nem volt akkora felelőssége az önkéntes tűzoltóknak, mint manapság. Most inkább a szakmai oldal erősödik az egyesületekben, ahol nagyobb az elvárás is. Cél, hogy minél többet tudjanak részt venni mentésekben. Mindezek mellett megvan most is a szórakozási lehetőség, de a fő szempont a segítségnyújtás.
Sokan felteszik a kérdést, hogy miért kell egy önkéntes tűzoltónak a 40 órás alaptanfolyam. Igenis kellenek a továbbképzések, a tanfolyamok, hogy minél felkészültebbek legyenek az önkéntes tűzoltók, hogy minél hatékonyabban tudjanak beavatkozni. Fontos, hogy a lakosság is tudja, hogy egy hatékony csapat áll a hátuk mögött, ami egyfajta biztonságérzetet nyújt nekik.
Évek óta van a fiú és lány gyermekcsapatunk. Az ifi csapat egy ideje nem működik, mert az általános iskolából kikerülve nehéz visszahívni őket. Munkába állás idején is nehéz a fiatalok megtartása, a kevés munkalehetőség miatt sokan nem itt telepednek le. Bízom benne, hogy a mostani két gyerekcsapatból sokakat meg tudunk fogni az egyesületben.

P.M.: El tudtad volna képzelni az életed máshol, másként is?
S.L.: Nem. Volt, hogy eszembe jutott, hogy elköltözzek, amikor nagyon be voltam sokallva, de most már nem fogok. Volt egy mélypont, amikor úgy éreztem, hogy elég, nem foglalkozom tovább az egyesülettel, mert nincs értelme. 2002 körül volt ez, mielőtt beindultak volna a dolgaink. Aztán 2006 volt nagyon nagy csalódás, amikor Nagybajom helyett Böhönyén alakult meg az önkéntes tűzoltóság a munkahelyekkel. Akkor vettük a Magirusunkat Bicskéről, hogy nagyobb eséllyel induljon Nagybajom ezért a lehetőségért. Az akkori vezetés azt nyilatkozta felénk, hogy igenis akarja Nagybajom, aztán „fönt” megtudtuk, hogy mégsem. Valahogy mégsem akarták igazából. Mi akartuk. Munkahelyeket adott volna. Nagyon nagy lehetőség lett volna ez a településnek. Akkor is elmondtam, hogy mi nem azt akarjuk, hogy egész nap bent hawaiiozzanak az emberek a szertárban, akiket fölvesznek főállásban. Bármilyen kinti feladatot nézünk az önkormányzat területén, mindenhol ott tudott volna lenni ez a kis csapat. Lehetett volna nekik adni bármilyen kinti munkát, pl. fűnyírást, vagy bármit, amit a közmunkások most „elvégeznek”. Lehetett volna az önkormányzatnak egy olyan hadra fogható csapata, amit bárhol be tud vetni, bármilyen munkába be tud tenni, bármilyen rendezvény szervezésében igénybe tud venni. Az árkokat tisztességesen ki tudta volna ásni az a csapat. Böhönyén 7 fő tűzoltó van főállásban. Ennek nálunk kellett volna megvalósulnia.

P.M.: Nagybajomra nézve ez egy kedvezőtlen döntés volt. Benned egy igazi, tősgyökeres nagybajomit ismerhetünk. Mit jelent számodra nagybajominak lenni?
S.L.: Nagybajomban, Csorbalók pusztán születtem. Pálmajor és a szovjet emlékmű mögötti Újmajor között létezett ez a puszta. Sokszor, ha elmegy a csapat vidékre versenyezni vagy kikapcsolódni, akkor megkérdezik, honnan jöttünk. Ilyenkor általában az jut eszembe, hogy Nagybajom neve egy rossz ómen. Nagybajomnak nincs jellegzetes terméke, amit el tudnánk vinni magunkkal, amikor vendégségbe megyünk. Ezt sajnálom. De nagybajomi szívem van, és minden rossz ellenére sem tudnám most már elképzelni magam máshol.

P.M.: Érezted már úgy, hogy abba kéne hagyni? Egyáltalán, miért jó ez az egész? Ráadásul nem fizetnek érte semmit. Nem lenne jobb inkább otthon ülni, és nézni a tévét?
S.L.: Nem. Ahhoz megszállottság kell, hogy ezt szívvel-lélekkel csináld. Azok maradnak meg nálunk az egyesületben, akik a magánéletükben is másokon, bármiféle módon segítenek. Legyen az egy idős néninek bepakolni a szatyorba, vagy bármilyen apró segítségnyújtás. Nem magunknak, mint tagoknak, hanem mint tűzoltó egyesületnek, és mint a nagybajomi lakosoknak akarunk jót. Én mindig olyan voltam kiskoromtól fogva, hogy segítsek másokon. Ez így van a munkahelyemen és a magánéletemben. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy miért nem megyek el maszekolni. Nem, én nem vágyom többre, nekem mindenem megvan, ami kell, nekem ez az életem, hogy másokon segítsek.

Köszönöm az interjút!

Pirka Mátyás