NAGYBAJOMfigyelő:
2014. március 1.
Egyenlőre nincs több része BAJOM HUMORÁNAK. Reméljük Tibor folytatja.
Az egész írást az elkészült részekkel PDF formátumban a Nagybajom Figyelő első: ”BAJOM HUMORA” linkjéről elérhetik, illetve e- bookra is tölthetik (PDF formátumban) a következő linkről:
https://dl.dropboxusercontent.com/u/58416047/BAJOM%20HUMORA.pdf
Kiss Zoltán
BAJOM HUMORA VI.
Írta: Major Tibor
2014. február 27.
Lelkiismeret
Fehér Jenő nem Nagybajom szülötte volt. A történelem viharai valahonnan Erdélyből sodorták az anyaországba. Barátságos ember volt, választékos modorú, a foglalkozása pedig inszeminátor.190 centis, kissé hajtott termete, vastag szemüvege jellegzetes külsővel ruházta fel. Szerette az állatokat, több tehene, lova volt, de bivalyt, szarvast, még bölényt is tartott, amit a pécsi állatkertből vásárolt. Egyszer egy társaságban elmesélte, mi is az a lelkiismeret-furdalás.
Pályája kezdetén egy termelő szövetkezetben vállalt munkát. A mesterséges megtermékenyítés nem töltötte ki a munkaidejét, ezért például a birkák oltását is rábízták. Reggel 6 órára kellett kiérnie az akolhoz. Fiatal házas lévén kicsit későn ébredt, kapkodva készült, így otthon felejtette az injekciós fecskendőt. Néhány férfi és női segítsége már türelmetlenül várta. Szégyenkezve indult visszafelé, amikor az egyik asszony utána szólt, hogy kölcsön adja a kerékpárját, úgy gyorsabban visszaér. Szegény Jenő nem merte bevallani, hogy nem tud kerékpározni, ezért hát megfogta a biciklit, és a rossz úton tolni kezdte. Az akol sarkánál elfordult, ahol már nem látták, onnan pedig futott kétkerekű társával. Egy idő után az út menti bokrok mező felőli oldalánál letámasztotta a lucernaföld szélén, és úgy futott tovább. Mire visszaért, megtörtént a baj. Éppen silózták a lucernát, és a silózó rátolatott a biciklire. Visszaérve nem merte elmondani az igazságot. Azt füllentette, hogy amíg kiért a fecskendővel, valaki ellopta a kapuból járművét. Rövid tanakodás után az egyik segítő bement a rendőrségre bejelenteni a bűncselekményt.
Pár óra múlva a rendőrök igazoltattak két rokonlátogató vidéki cigánylegényt. Az akkoriban szokásos módon addig vallatták, gumibotozták szerencsétleneket, amíg be nem vallották a lopást. Jenő úgy mesélte, hogy az óta is furdalja a lelkiismeret, ha az esetre és a két fiúra gondol.
Gönye Pista bácsi
Gönye Pista bácsi tánctanár volt. A téli hónapokban ő tanította Kak puszta és Galabárd
serdült ifjúságát táncolni. Mivel nagyatádi lakos volt, ilyenkor megszállt valakinél, amíg a
tánciskola működött. Év közben is akadt dolga errefelé. Egyszer valami hivatalos ügye volt Marcaliban.
Kak és Marcali között a távolság legalább 15 kilométer, Gönye Pista bácsi azonban
– szegény ember lévén – az apostolok lován indult útnak. Korán kelt, hogy még nappal meg tudja
tenni a hat órás gyalogutat. A hivatal ugyan sok idejét elvette, de már délben visszaindulhatott Kakra.
A nap erősen sütött. Először sapkáját, zakóját vetette le, később bakancsától is
megszabadult. A két lábbeli fűzőjét összecsomózta és a vállára vetette, így poroszkált célja felé.
Nem csak a meleg gyötörte, de az éhség, szomjúság is, ezért aztán nagyon megörült, amikor egy
kis csárda elé ért. Pénze ugyan nem volt, de azt gondolta, jöhet valaki, akitől kérhet kölcsön
egy ebédre valót. Rendelt is egy adag pörköltet nokedlival, meg egy üveg bort. Jóízűen
megette, megitta, még néhány percet szunyókált is a hűvös teremben, ám nem jött egy lélek
sem, akitől kölcsön kérhetett volna. A lelkiismerete nem engedte, hogy fizetés nélkül távozzon.
Kak puszta nagyon messze, az este pedig közel volt. Végül magához intette a tulajdonost,
és megkérdezte:
Főnök úr! Mi lenne, ha én itt ennék, innék, és nem fizetnék?
A kocsmáros egy kicsit gondolkodott, majd azt mondta: Hát legalább kétszer jól fenéken rúgnám,
aztán kilökném az ajtón.
Pista bácsi arca felderült, és vidáman így rikkantott: Akkor adjon még egy pörkűttet meg egy
üveg bort!
Asszonyság mindenki
Ezt a történetet apámtól hallottam, aki gyermekkorában gyakran megfordult nagyszülei böhönyei házában.
A XX. század elején már módos parasztcsaládok is lakták Böhönyét. Tehetségüktől, szorgalmuktól függően egyesek szépen, kitartóan gyarapították vagyonukat. A gazdagság nem eredményezett automatikusan címeket, rangokat, a paraszt csak paraszt maradt. Míg egy érettségizett embert tekintetesnek szólították, az orvost, az ügyvédet, tehát a diplomás embereket nagyságosnak, a birtokos grófot, bárót méltóságosnak kellett szólítani.
Kata néni rátarti asszony volt. A gyermektelen házaspár vagyona jóval húsz hold fölött, a hegyen tekintélyes szőlő, gyönyörű magyar lovak, az istállóban két tehén borjastul, szép ház, rend, tisztaság, szóval minden megvolt, amiről egy középkorú gazdafeleség álmodhatott.
A közelben lakó kocsmáros Kata néniéktől vette a tejet. Minden este a cselédlányt küldte a friss tejért. Amikor a kocsmáros cselédje férjhez ment, másik fiatal lány állt a helyébe. A tejhordás természetesen az ő dolga lett. Első este, amikor találkozott az udvaron Kata nénivel, a köszönés után így szólt:
Asszonyság! Jöttem a tejért.
Kata néni megállt, a lány szemébe nézett és kioktatta az újoncot ekképpen:
Ide hallgass lányom! Asszonyság mindenki. Ténsasszonyból is van elég.
A nagyságos egy kicsit magas, de azért maradjunk annál galambom!
Egyelőre ez volt az utolsó rész
5 visszakövetés