NAGYBAJOMfigyelő:
2014. február 26.

 Fogadják olyan szeretettel az írás harmadik részét is, ahogy ezt Tibor írta! – Az írás egésze bármikor elérhető  az oldal “Link”-jei közül is PDF formátumban; BAJOM HUMORA -.

BAJOM HUMORA I.

BAJOM HUMORA II.

Kiss Zoltán

BAJOM HUMORA III.

Írta: Major Tibor
2014. február 24.

Péter bácsi meséje

A férfi és a nő közötti küzdelem örökös, mint a szólásbeli nyomorúság. Ez a harc soha nem dől el végleg. Többnyire a férfiak vonulnak le a csatatérről megtépázott önérzettel, és nagyon erős fogadalommal, hogy ezt aztán soha többé… Ám az élet újabb és újabb helyzeteket produkál, ezért váltakozó sikerrel tovább dúl a harc Ádámtól-Évától talán az ítéletnek napjáig. Ezt példázza az alábbi rövid történet.

Hugó Péter bácsi meglett ember volt, jelentős élettapasztalattal. Az élete párjával folytatott verbális küzdelmeit röviden így jellemezte munkatársai körében: Amikor az asszony kezét megkértem, én beszéltem, az asszony hallgatott. Később az asszony mondta, én hallgattam. Most meg mind a ketten mondjuk, a szomszédok hallgatnak!

Egy kis földrajz

Baráth Feri bácsit Nagybajomban érte a front. Elege volt már a háborúból. Úgy gondolta, nem tér vissza az alakulatához, hanem kihúzza bujkálva a háború végéig. 1945 eleje volt. A csendőrök valahogy ráakadtak, letartóztatták, és sokadmagával gyalogosan nyugat felé kísérték. Zalaegerszegig jutottak, ahol felsorakoztatták őket. Egy karszalagos tiszt azt tűzte ki feladatul, hogy két méter mély, három méter széles árkot kell ásniuk, hogy a szovjet tankok ne tudjanak továbbmenni. Hozzátette még, ha elérnek az árokásással Szombathelyig, akkor haza mehetnek.

Protekció 

Amikor valakire azt mondták, hogy libáért, disznóért, vagy protekcióval szerezte, vette a bizonyítványát, az nagy sértésnek számított. Pedig volt ilyen, igenis volt! A környezetemből konkrét példát nem tudok, azonban egy jó bajomi embertől hallottam egy történetet. Közre adom, mint érdekességet.

Az elkényeztetett nebulót a gólya igen magas helyre pottyantotta. Azt beszélték, pártember volt az apja, talán a megyei vezérkarból. Már minden lehetséges utóvizsgát kimerített, de csak nem született meg az áhított kettes. Leszóltak a megyéről, hogy a fiúnak még egy pótesélyt kell adni, mert ő nem hülye, csak pikkelnek rá az oktatók. Az oktatási törvény ugyan erre nem adott módot, de a rektor nem volt tagja a pártnak, ezért megszeppenve összehívott három professzort. Meghagyta nekik, hogy ha a fene fenét eszik is, át kell rugdosni a tanulót a vizsgán. Sajnos a diák most sem volt szószátyár, bár nagyon elszántak voltak a professzorok. Néhány kérdés olyan alacsonyan húzott, hogy az általános iskola felső tagozatán is megalázó lett volna. Nézegettek egymásra az urak, míg a legképzettebb elme ezt mondta: ha erre az utolsó kérdésre jól válaszol, megkapja a kettest, átengedjük. Ha a cukorgyárba megy melaszért, tartályt visz, vagy zsákot? A fiú – kis gondolkodás után – rávágta: természetesen zsákot! A kérdező hallgatott vagy öt másodpercig, majd ezt dörmögte: Menjen innen maga marha, mert mindjárt felöklelem!


Az utolsó rész következik