NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 7.
SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY
Emlékezem, tehát vagyok
Kiss Miklós lakodalmán: az alsoki sógor Kiss István, özv.Felső Cserepes Porcsa Mihályné nagymamánk, ifj Imrankó Varga János, Szentpáli Porcsa Sándorné, Kiss Margit, az alsoki (gyékényesi) Kiss Istvánné sz, Vjndis Piroska, ifj. Kiss István, Kiss Katalin
Rokonok
Az apai ág Zákánytelephez, míg az anyai ág Porrogszentkirályhoz köt.
Apám a foci révén került a csurgói érettségi (1927) után Nagyatádra egy ügyvédi irodába, majd a taranyi jegyzőségre írnoknak.
Középcsatára lett az akkori atádi csapatnak. Emlékét az Ormai polgármester úr interneten is elérhető visszaemlékezése is őrzi.
Jól focizott. Középcsatárként jól használta gyorsaságát, testi erejét.
Megkérdeztem tőle, kihez hasonlítaná játékát? Bene Ferencet nevezte meg.
Sose láttam focizni. Anyám számára tabu volt a foci. Az utolsó, még Gyékényesből származó emlék szerint kificamodott bokával két játékostársa nyakába kapaszkodva érkezett haza. Szerintem ezen a napon focizott utoljára.
A taranyi jegyzőségről jelentkezett a szombathelyi jegyzőképzőbe, melyet saját erőből elvégzett. Kisebb kitérők után került a porrogi jegyzőségre segédjegyzőnek. A főjegyző ekkor Petes nevezetű volt.
A főjegyző nyugdíjazása után megpályázta a főjegyzői állást. Pályázatát azonban nem terjesztették a képviselőtestület elé. Amikor ezt apám a szolgabírónak szóvá tette, a szolgabíró kihúzta íróasztala fiókját, az íróasztalra tette pisztolyát és ezt mondta neki: ha ennyire dehonesztáló ez az ön számára, lője főbe magát.
A szolgabíró döntését anyám még évtizedekig felemlegette: a szolgabíró nem akart „kezétcsókolomot” köszönni egy parasztlánynak.
A főjegyző Szabó Ferenc lett.
Apám nevéhez két somogyi focipálya építése köthető: a szentkirályi temető melletti porrog-porrogszentkirályi és a Gyékényes falusi.
Építése idején a gyékényesi malom mellett állt a focipálya.
Apám munkája során ismerkedett meg a porrogszentkirályi községi bíró Porcsa Mihály leányával.
Nagyapám köztiszteletbe álló lakos volt Szentkirályon. Nem nagyon emlékszem rá. Öt éves voltam, amikor meghalt.
Nagyanyám szerint nagykorúságának elérésétől haláláig a település választott képviselő-testületi tagja volt. A kommün után neki is köszönhetően nem volt megtorlás Szentkirályon.
Nagyapám negyven kataszteri hold szántóföldön és hat hold körüli erdőn gazdálkodott. Gazdaságát folyamatosan fejlesztette. Fiatal korában lovakkal foglalkozott, később szimentáli fajtájú bikákat nevelt. Két állandó cseléd és azok (napszámosként) hozzátartozói segítették munkáját. Alkalmazottait családtagjainak tekintette. Az előszobában volt egy cseresznyefából készíttetett kihúzható asztal, mely az ő keresztelőjére készült. Ezt ülte körül a cselédség és a család. (Akkora volt az asztal, hogy kihúzva gyermekként pingpong-asztalnak használtuk. Amikor már nem lakott senki az épületben utoljára az ablakon át törtek be a betörők és ott lopták el az asztalt.)
Gyakran került az asztalra baromfi. Melynek húsosabb részeit az erősebb fizikai munkát végzők kapták.
Volt olyan, hogy a frontra induló bevonulót nagyanyám tarisznyázta fel. Itt látták gyermekei utoljára bevonuló édesapjukat.
Nagyanyám, drága nagyanyám, aki terhességébe belerokkant. Életét görbén élte le. Ő dagasztotta, sütötte a kenyeret. Hajnalban dagasztott „padláscsurogásig”. Délre kisült az egész héten fogyasztott kenyér. Elvégezte a házkörüli munkákat, segített az állatok etetésében, fejvékában vitte a früstököt, az ebédet a határban dolgozóknak. Kapálta a határban a kukoricát és szőlőt, egyelte a répát, mákot. Majd gyalogmunkás lett a kaposvári állami gazdaságban. Később a helyi tsz-ben mint téesz tag munkaegységért dolgozott.
Vonaton szállította szalmával bélelt, vászonnal levarrt nagy vesszővékákban az almát a piacra.
Főiskolás koromban Pécsre hetente hozta sporttáskában az almát és az anyám által sütött és dobozolt süteményt. Én, ha ráértem, vártam a vasút állomáson az esti húszasnál, vagy cipelte egyedül a kollégiumba a nekem készített táskában lévő csomagot.
Szobatársaim ismerték. A pakk az asztalra került. Másnap az üres táskát vittem, vagy vitte valamelyik szobatársam a piacra.
Családja az Imrejankó Varga Ferenc családja volt. Imrankó Jancsi bátyám és családja, amiben csak tudott segített bennünket. Szükségünk is volt rá.
Dédanyám leánykori neve Porcsa Erzsébet, dédapám Cserepes Porcsa Mihály. Két különböző Porcsa család gyermekei. Úgy gondolom, hogy dédanyám családja volt a gazdagabb. A Porcsa családok általában a módosabbak közé tartoztak Szentkirályon. Abból gondolom, hogy dédanyám édesapja volt a gazdagabb, mert ő ajándékozta az evangélikus templom csillárait. Tudomásom szerint az adományozás tényét a szentkirályi evangélikus matrikula is őrzi.
Porcsa Mihálynak és a porrogi származású korán elhalt Lakatos Katalinnak három gyermeke született. Mihály, Katalin és Erzsébet. Közülük Mihály és Katalin Porrogszentpálon alapított családot. Ahogy megítélem jó partit csináltak.
Katalin korai halála után gyermekét Zsófi nénémet dédanyám nevelte. Zsófi néném Gyékényesre ment férjhez Ritecz nevezetűhöz – ugyancsak jól.
Az 1928-ban épült családi házunk részben hitelből készült. A kezes Zsófi néném volt. A hiteleket nagyapám még a háború befejezése után is fizette.
Gyékényesen, amíg le nem bontották, az evangélikus templomban barokk oltár és padjai őrizték a Riteczek emlékét. Ugyan csak fájt a családnak, amikor eljutott a bontás híre hozzájuk.
Érdekes módon nem találhatók a gyékényesi filia honlapján Kapi Béláné (Marjai Böbi) visszaemlékezései sem. Pedig valaha ott voltak.
Dédanyám szülei a falu közepén laktak. Velük szemben lakott a Komorás Porcsa család, akiknek házát az 1950-es évek elején államosították. Ez lett a szentkirályi orvosi lakás és rendelő (Dr. Kocsmár József, Dr. Ratkai Imre, Dr. Jekisa Sándor.) Ma nem tudom, kik lakják. Komorás Porcsa Pista bácsi – feltételezem – feleségének házába költözött, a Fülöp féle házba, melyet átalakíttatott. Ma Ureczky Attila leánya és családja lakja.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Erzsébet telkén lévő két házat két zsidó családnak adták ki az örökösök. A zsidók mindkét házban szatócsboltot üzemeltettek. Deportálásuk után az egyik házat a ma is a házban lakó Kránicz Ferencné felmenői, a másikat Gőbölös Jenő szülei vették meg. Mind a kettőt átépítették, az utcafronton egy szobát építve hozzá. A Gőbölös Jenő féle ház kertje megmaradt, Alsókertként használtuk. Ekkor a kertben néhány almafa mellett szilvafák voltak. A kert végét szántónak használtunk. Még kenderre is emlékszem, melyet itt termesztettünk. A telek végéből – bizonyos időjárás viszonyok között – felsejlettek a horvát hegyek. A kertet később Gőbölös Jenő vette meg az egyik csugói-högyi szőlőnkkel együtt, amelyen egy borona alapra épült paticsfalú présház állt. A telken oltás szőlőt termeltünk. A hajlatban egy áthatolhatatlan gyepűvel, rajta kívül talán a negyvenes évekbe ültetett aranyparmin fajtájú almafákkal. A présház helyén Jenő egy emeletes présházat épített. Ez a szőlő valószínű Cserepes Porcsa örökség volt.
A legenda szerint valamelyik felmenőm jó viszonyt ápolt a betyárokkal. Gyakran éjszakázott a högyön. Az itt tanyázó betyárok nappal a szőlő végén lévő gyepűben húzódtak meg és hallgatták ki a kapáló asszonyokat, melyet másnap a papának elmeséltek.
Dédanyám határozott egyéniség volt. Dédapám halála után (talán előtte is) ő viselte, akarta viselni a kalapot a családban. Jól főzött. A főzést, amikor egybe költöztünk, édesanyám vette át a cukros süteményekkel együtt. Míg a kelt tészták és sós sütemények sütése édesanyámon kívül a két nagymamára hárult.
Az interneten valahol találtam egy régi térképet Porrogszentkirályról mely a Cserepes Porcsa házhelyet jelölte, melyen ma Lakatosné és szomszédjában családi házunk áll. Az a manzárdtetős ház, mely jelenleg a helyi háziorvos feleségének tulajdona, öregek otthonaként funkcionál.
Az eredeti házhelyen valamikor régen a második világháborút, talán még az első világháborút megelőzően is három Cserepes Porcsa család gazdálkodott. Cserepes Porcsa Mihály, Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családja.
Valamikor a telket ketté osztották. A jelenlegi állapotot figyelembe véve a mostani Lakatos féle házon, melynek még ma is két bejárata van Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családjaik osztoztak. Ők lettek az Alsók. A másik telken Cserepes Porcsa Mihályék laktak. Ők lettek a Felsők.
A Felsők – a rendelkezésemre álló anyakönyvek szerint – vitték magukkal özvegy Cserepes Porcsa Mihálné született Biacs Erzsébetet. Arról nincsenek ismereteim, hogy az osztozkodás milyen körülmények között ment végbe. Arra emlékszem, hogy Jancsi bátyámékkal jó volt a kapcsolatunk, míg Ferkó bátyám második özvegy feleségét épp, hogy látásból ismertem. Ezért lepődtem meg azon, hogy a második házasságból származó (Vármosné) Cserepes Porcsa Margitot édesanyám határozott kérésére halotti torára meg kellett hívnom. Ferkó bátyámék válásának oka a kierőszakolt házasság volt. Ferkó bátyám és első felesége ugyanis első unokatestvérek voltak. Mi jó kapcsolatba voltunk az első feleséggel Bózsiék Ángyommal és Bózsi Bözsi nénémmel (sz. Alsó Cserepes Porcsa Erzsébettel). Bözsi néném keresztanyám, míg gyermekeiknek szüleim keresztszülei lettek. A kereszttestvéri kapcsolatot még ma is tartjuk.
Dédapámék a saját telkükön a meglévő istálló elé házat építettek. Ezt a házat – az érzésem szerin dédanyám hatására – nagyapám lebontatta, helyére épült a mai ház. A telek gazdasági épületekkel is bővült.
Kiss Zoltán
Kapcsolódó képek, írások (facebook):
Kapcsolódó cikkek:
https://www.nagybajom-figyelo.hu/nem-felejthetunk/
https://www.nagybajom-figyelo.hu/a-szabadsag-napja-2/
Vélemény, hozzászólás?