Kedves Nagybajomiak!
*
Tisztelt Választópolgárok!
*
Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam ciklus programomat, melyet független polgármesterjelöltként szeretnék mindenkivel megismertetni.
*
Nagybajom az itt élők élettere, lakóhelye. Egyszerre kell figyelni a gazdaság fejlődésére és a társadalom sokszínűségére, élhető otthont kell lehetőség szerint biztosítani a település lakóinak. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a feladatok integrált kezelése, hogy a gazdaság, a társadalom, a kultúra, valamint a környezet érdekei egymást erősítve érvényesülhessenek
A polgármesteri program összeállítása során a jelen helyzetelemzése elengedhetetlen, hiszen a már kialakult körülmények, állapotok határozzák meg a legfontosabb megoldásra váró feladatok körét, a fejlesztési irányvonalat.
Első és legfontosabb feladat számomra az önkormányzat kötelező feladatainak ellátása mellet egy olyan települési kép kialakítása, amelyben minden nagybajomi állampolgár megtalálja majd számára a legkedvezőbb feltételeket.
Sokat számít az a benyomás, amit az itt élők, és az idelátogatók szerezhetnek – a tisztaság (vagy hiánya), a virágok, a megfelelő élettér biztosításának jelei és még számos elem, aminek alapján minősítik a települést.
A településről kialakítandó vonzó képhez a látványosságok, rendezvények, kulturális események is hozzájárulnak.
Tudatosan kell alakítani a térségi szerepvállalást is, mert egyetlen település sem sikeres önmagában: muszáj kitekintenie saját határain túlra, szervezni kell környezetét.
A programom kiterjed a folyamatban lévő, és várható tevékenységekre egyaránt.
Folyamatban lévő, folytatandó tevékenységek, programok:
-
önkormányzati épületek, ipar területek infrastrukturális feltételeinek javítása
-
közösségfejlesztő programsorozatok működtetése
-
esélyegyenlőségi programok támogatása
-
helyi foglalkoztatás növelése, dolgozni tudó, és akaró munkavállalók munkába állásának elősegítése
-
kül – és belterületi utak, járdák karbantartása, hiányzó járdák építése
-
folyamatban lévő pályázatok megvalósítása
-
a pályázatok kivitelezésének folyamatos (esetleges visszamenőleges) ellenőrzése
A ciklus során megvalósítandó elképzelések:
Nagybajom város gazdasági programjának sikeres és eredményes megvalósításához szükséges feltételek:
-
az Önkormányzat és a Közös Önkormányzati Hivatal szabályszerű, hatékony működése.
-
pénzügyi erőforrás biztosítása, a célszerinti pályázati források elérése és felhasználása, meglévő kapcsolatok erősítése, új kapcsolatok keresése.
-
közösségi összefogás, aktivitás – a város lakói, civil szervezetei és az egyházak között.
Foglalkoztatás, munkahely teremtés:
Nagybajom népességmegtartó erejének szinten tartása nagyon nehéz feladat, de létkérdés.
Az itt letelepedett lakosságot itt kell tartani a településen.
Legégetőbb probléma a munkanélküliség, ezért minden lehetséges eszközzel törekedni fogok a munkahelyteremtésre és a meglévő munkahelyek megtartására.
A munkavégzés szempontjából meghatározó lehet a felnőttképzés, továbbképzés, átképzés elősegítése. E feltételrendszer erősítése érdekében a szükséges intézkedéseket megteszem az esetleges pályázati lehetőségek segítségével.
A településen magas a 8 általános iskolát be nem fejezett lakosok száma, melynek következtében a foglalkoztatásuk is nehézkes, hiszen a legtöbb munkahelyen az általános iskolai végzettség alapfeltétel.
Számukra olyan képzések szervezése a cél, melyek során a jelentkezők a munkába álláshoz szükséges alap kompetenciákat megszerezhessék, így növelve az elhelyezkedésük esélyeit.
Fejlesztések
A települési önkormányzat feladata a település üzemeltetése mellett az infrastruktúra fejlesztése.
A feladatok felvállalását és rangsorolását a település meglévő adottsága, a lakosság igénye és az anyagi lehetőségek döntő mértékben befolyásolják.
A kedvező pályázati lehetőségeket rendszeresen ki kell használni, és a kapott támogatásokat maximálisan a város javára kell fordítani.
Az alábbi beruházásokra szükséges a forrást megkeresni és az anyagi fedezetet előteremteni az elkövetkező öt évben:
-
a település azon részén, ahol a közvilágítás nem megfelelően megoldott a villamos hálózat bővítése, kiépítése szükséges.
-
meglévő közvilágítás korszerűsítése energiatakarékos megoldással.
-
a temető világításának továbbfejlesztése, valamint egy városhoz méltó temető látkép kialakítása
-
ivóvíz minőség javítása
-
játszóterek felújítása, valamint a meglévő játszóterek eszközparkjának bővítése biztonságos játékokkal.
-
utak, járdák felújítása, létrehozása
-
utca jelző és információs táblák cseréje újakra, illetve a hiányzók pótlása
-
KRESZ táblák kihelyezése a hiányzó helyekre, a biztonságosabb közlekedés érdekében
-
olyan közösségi tér létrehozása, melynek segítségével a civil szervezetek, valamint a különböző korosztályhoz tartozó lakosok is megtalálják a számukra kedvező lehetőségeket.
-
képzések szervezése
-
nemcsak a városközpont, hanem a szélső utcák fókuszba helyezése
Környezetvédelem:
-
a gyomnövények és az allergiát okozó növények (parlagfű) elleni szervezett fellépés – pályázati lehetőségek bevonásával.
-
a település összképére, tisztántartására további köztéri hulladékgyűjtők kihelyezése, virágosítás a település minden pontján.
-
szelektív hulladékgyűjtés szorgalmazása
Szeibert István
A fürdő további sorsával kapcsolatban, említést sem tettél, azonkívül a romos és életveszélyes házak/ lásd Fu 144,/a szomszédomban a temetővel szemben,és még további húsz egynehány ház itt Nagybajom belterületén, rontja a város képet és még sorolhatnák egy-két dolgot amit kihagytál az elképzeléseidből !